Csupán egy játéknap maradt hátra a felsőházi rájátszásból, azonban a legfontosabb kérdések már eldőltek: az Universitatea Craiova megszerezte a bajnoki címet, míg a két kolozsvári együttes matematikailag is kiharcolta a nemzetközi kupaindulást.
A Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) az 50 legerősebb bajnokságot vizsgálta meg abból a szempontból, hogy hány különböző külföldi nemzetiségű játékos szerepelt bennük az aktuális idény során. A listát a török Süper Lig vezeti 68 nemzetiséggel, mögötte az észak-amerikai MLS áll 66-tal, míg a dobogó harmadik fokára a francia Ligue 1 került 64-gyel.
A görög élvonal 63-al negyedik, közvetlenül mögötte pedig a román Szuperliga következik 62 különböző nemzetiségű játékossal.
A Transfermarkt adatai szerint jelenleg összesen 193 légiós rendelkezik aktív szerződéssel a román élvonalban, ami a teljes mezőny 40,5 százalékát teszi ki.
A legtöbb légiós Portugáliából érkezett a bajnokságba, összesen 17 futballista, őket Brazília (13) és Franciaország (12) követi. A Szuperligában jelenleg kilenc magyar és ugyanennyi horvát labdarúgó szerepel.
Egy másik statisztika arra is rávilágított, hogy mely klubok támaszkodtak leginkább külföldi játékosokra az idény során. A kimutatás a pályán töltött percek arányát vizsgálta, vagyis azt, hogy a csapatok játékidejének mekkora részét kapták külföldi, illetve hazai labdarúgók.
A listát a Galaci Oțelul vezeti, ahol a játékpercek 68,8 százalékát légiósoknak biztosították, míg a Bukaresti Dinamónál ez az arány 63,1 százalék. A Kolozsvári CFR-nél szintén többségben voltak a légiósok, 52 százalékos mutatóval.
Érdekesség ugyanakkor, hogy az FK Csíkszereda – amely újoncként harcolta ki a bennmaradást az élvonalban – szintén azon klubok közé tartozik, amelyeknél a külföldi játékosok dominálták a játékperceket.
A csíki együttesnél a játékidő 53,6 százalékát kapták légiósok, míg a hazai játékosok 46,4 százalékban részesültek a percekből.
Ezzel szemben a Konstancai Farulnál jóval nagyobb szerepet szántak a romániai játékosoknak: Flavius Stoican együttese a játékpercek 78,4 százalékát hazai futballistákkal töltötte meg, ami a legmagasabb arány a teljes Szuperligában.
A CIES egy másik érdekes statisztikája a keretek stabilitását vizsgálta, vagyis azt, hogy átlagosan mennyi ideje szerepelnek az adott klub első csapatának keretében azok a játékosok, akik rendszeresen pályára léptek.
A román élvonal átlaga 19,46 hónap, az FK Csíkszereda pedig ezt is felülmúlta: a csíki együttes mutatója 19,97 hónap lett.
Ez azt jelenti, hogy a Hargita megyei klub viszonylag stabil kerettel harcolta ki a bennmaradást, nem pedig folyamatos játékoscserékkel próbált eredményes maradni.
A teljes Szuperligát ebben a mutatóban az FCSB toronymagasan vezeti 32,5 hónappal, míg a lista végén az Aradi UTA áll 10,9 hónapos átlaggal.
Kecskemét után Csíkszeredában alkothat nagyot a Szabó István–Kerekes Barna edzőpáros. A magyar élvonal korábbi sikerkovácsai Székelyföldön folytathatják pályafutásukat, a tárgyalások az utolsó fázisban tartanak.
Lezárult a nevezési határidő a jégkorong Erste Liga 2026–2027-es szezonjára, kiderült, tíz csapat lesz a rajtnál. A mezőnyhöz a Háromszéki Ágyúsok is csatlakozott, így a következő idényben négy erdélyi együttes szerepel majd a sorozatban.
Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).
Legalább egy hónapot tartó útfelújítási munkálatok kezdődtek az A1-es dél-erdélyi autópálya „medvealagutas” szakasza híján terelőútként használt országúton, ami rendszerint óriási dugókat okoz az amúgy is túlterhelt, szerpentines aszfaltcsíkon.
Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!