
A városligeti szurkolói zónától a stadionig le vannak zárva az utcák Budapesten.
Az egyik pontnál a tömeg a dán Christian Eriksent éltette, aki szombaton, a finnek elleni koppenhágai Eb-meccsen összeesett és újra kellett éleszteni. Azóta kórházban tartják megfigyelés alatt, állapota stabil, és már azt üzente, hogy jól érzi magát.
Az M1 aktuális csatorna helyszíni tudósítása szerint négy–öt ezer szurkoló indult el a találkozóponttól a Puskás Arénához, és a környék piros-fehér-zöld színű füstben úszik. A mérkőzésen várhatóan 60 ezren lesznek jelen.
Meg is vannak a kezdők, Szalai és Sallai is kezd a magyaroknál.
Fél óra múlva kezdődik a találkozó, remélhetőleg minden magyar szurkoló követheti a tévében.
Az FCSB elleni bravúrgyőzelem után a többi eredmény is a Csíkszeredának kedvezett: szombaton matematikailag is biztossá vált, hogy Ilyés Róbert csapata elkerüli a kiesést és az osztályozót, azaz a labdarúgó Szuperligában kezdi a 2026–2027-es kiírást is.
Végig alárendelt szerepet játszott hazai pályán a bajnok FCSB ellen az FK Csíkszereda, amely azonban kihúzta kapott gól nélkül, majd a végjátékban a csapatkapitány találatával bravúrgyőzelmet szerzett.
Egy beteg halálát vizsgálja az ügyészség, aki áprilisban került a brassói kórház sürgősségi osztályára, ahol kezelést írtak fel neki, majd hazaengedték. Röviddel ezután otthon meghalt.
A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!