A létesítmény szóvivője közölte, az eset közvetlenül a meccs kezdete után történt. A nézőt a helyszínen azonnal orvosi ellátásban részesítették, majd súlyos állapotban kórházba szállították. A szóvivő hozzátette, az európai szövetséggel (UEFA) együttműködve teljes körűen kivizsgálják a balesetet.
Az 1–0-s hazai sikerrel zárult találkozót 18 497 néző tekintette meg a helyszínen, 2019 novembere óta ez volt az első meccse az angol válogatottnak, amelyet szurkolók előtt játszhatott.
A londoni Wembley Stadionban rendezik a legtöbb mérkőzést a kontinenstornán, szám szerint nyolcat, köztük a két elődöntőt és a döntőt.
A labdarúgó Szuperliga 14. fordulójában pénteken délután a Petrolul Ploiești látogat Csíkszeredába. Ilyés Róbert vezetőedző és játékosai a mérkőzést megelőzően a sűrű programról és a rájuk váró újabb hazai kihívásról beszéltek.
A finn Markus Juurikkala első alkalommal vezeti a romániai férfi jégkorong-válogatottat: november elején Otopeni-ben edzőtáboroznak, majd Litvániában jégre is lépnek a Nemzetek Európai Kupája első fordulójában.
Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.
A legfontosabb változás, hogy vidéki környezetben csak tervhez és bejelentéshez lenne kötött a legfeljebb 150 négyzetméteres alapterületű, egyszintes önálló lakóházak építése, nem kellene építkezési engedélyt is kiváltani.
Ma több nepáli, Srí Lanka-i és indiai él Szeben megyében, mint ahányan az őshonos német közösség tagjai maradtak – derül ki a legfrissebb hivatalos adatokból.
Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!