
A lengyelek és a szlovákok szentpétervári csatájával rajtoltak el az E-csoport küzdelmei a labdarúgó Európa-bajnokságon. Ezen a mérkőzésen mutatkozott be a tornán a romániai játékvezetői brigád, a sípmesteri szerepben Ovidiu Hațegannal, a negyedik játékvezetői pozícióban pedig Kovács Istvánnal. Partjelzőként Radu Ghinguleac és Sebastian Gheorghe kapott szerepet a találkozón.
A hétfői találkozón némi meglepetésre a szlovákok szerezték meg a vezetést:
a 18. percben a Ferencvárosnál futballozó Robert Mak kiosztott egy kötényt a bal szélen, majd a tizenhatosba betörve a jobb alsót vette célba. A labda a kapufáról Szczesny fejére, onnan pedig a gólvonal mögé pattant (0–1).
Mondhatni kissé „MÁKos” találattal kerültek előnybe a kék mezes szlovákok, de Stefan Tarkovic legénysége a szünetig uralma alatt tartotta a meccset. A Robert Lewandowski vezette lengyelek az első 45 percben nem jutottak el veszélyes lehetőségig.
Hogy a Videoton korábbi portugál mestere, Paulo Sousa mit mondhatott csapatának a szünetben, azt csak találgatni lehet, a piros-fehérek mindenesetre gyorsan kiegyenlítettek a második játékrész elején.
Alig telt el 25 másodperc a félidőből, amikor Rybus átadásából Lynetti volt eredményes ballal, noha nem talált el megfelelően a labdát (1–1).
A lengyelek átvették a mérkőzés irányítását, de amikor már nyeregben érezhették magukat, jött egy újabb fordulat: Krychowiak egy szabálytalanságért sárga lapot kapott, s mivel az első félidőben már volt egy hasonló megmozdulása, Ovidiu Hațegan kiállította a Lokomotiv Moszkva középpályását.
Az aradi játékvezető a 2020-as Eb első piros lapját mutatta fel.
Az emberelőnybe játszó szlovákok kihasználták a fórt, a 69. percben egy szögletre felmerészkedő Milan Skriniar 13 méterre a kaputól szép mozdulattal vette át a labdát és laposan, védhetetlenül bombázott a hálóba (1–2).
Az utolsó húsz percben Lewandowskiéknak több egyenlítési lehetőségük is volt, de egyikkel sem tudtak élni, így az E-csoport nyitómérkőzésén a szlovákok kisebb meglepetésre legyűrték a lengyeleket.
A négyes másik találkozóját hétfőn 22 órától Spanyolország és Svédország válogatottja játssza Sevillában.
| 2021. 06. 14. 19:00 | Lengyelország Lengyelország | Szlovákia Szlovákia | 1-2 |
| 2021. 06. 14. 22:00 | Spanyolország Spanyolország | Svédország Svédország | 0-0 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Szlovákia Szlovákia | 1 | 1 | 0 | 0 | 2-1 | 3 |
2 | Spanyolország Spanyolország | 1 | 0 | 1 | 0 | 0-0 | 1 |
3 | Svédország Svédország | 1 | 0 | 1 | 0 | 0-0 | 1 |
4 | Lengyelország Lengyelország | 1 | 0 | 0 | 1 | 1-2 | 0 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!