Hirdetés

Forsberg bevágta a tizenegyest, fél lábbal a legjobb 16 között a svédek

A svédek tízese büntetőből szerezte a mérkőzés egyetlen gólját
Fotó: Anatoly Maltsev/Agerpres/EPA

2021. június 18., 18:35

Az idei labdarúgó Európa-bajnokságon kevesebb tizenegyest értékesítettek, mint ahányat kihagytak, a Svédország-Szlovákia meccsen azonban az összeset belőtték. Azt az egyet, amit megadott a játékvezető. A svédeknek ez is elég volt a győzelemhez.

2021. június 18., 18:35

A semleges nézőknek nem volt nagy élmény a C-csoport második fordulójának nyitómeccsének első félideje, a szünetig ritkák voltak az izgalmasabb jelenetek. Larsson és Berg, illetve Kucka és Hamsik megmozdulásában lehetett volna veszély, de ezek nem okoztak igazán nagy gondot a kapusoknak.

Hirdetés

Az első perc döntetlenje mindenképpen megfelelt a szlovákoknak, hiszen ők előzőleg le tudták győzni a lengyeleket, és ez az iksz már szinte biztos továbbjutást hozott volna nekik. A svédek a spanyolokkal szemben kivívott gól nélküli egállal egy ponttal álltak, így nekik lettek volna a fontosabbak az itt megszerezhetők.

Nem meglepő módon, a második félidőben megnyomták a tempót az északiak, Dubravka kapujára nagy nyomás nehezedett, de a kapus több bravúrt is bemutatva megóvta csapatát a kapott góltól, például Augustinsson nagy helyzeténél a 61. percben, vagy Isak fejesénél hét perc múlva.

A svéd nyomást nem bírhatták a végtelenségig a szlovákok, a 76. percben Quaison ugrott ki középen két védő között, Isak passzával és a menteni próbáló Dúbravkába ütközött.

A jogos büntetőt Forsberg védhetetlenül vágta a hálóba. Ezzel a góllal nyert Svédország, amelynek azért a végén forró pillanatokat kellett még megélnie Hamsikék mindent egy lapra feltéve támadtak, de semmi nem jött nekik össze.

Óriási fordulatot hozott volna a 95. perc, ha a VAR is kezezésnek látja az egyik svéd mozdulatát a 16-oson belül. De nem látta annak, így nem lett újabb tizenegyes a végén.

Svédország négy ponttal vezeti a C csoportot, legalábbis a szombati Spanyolország–Lengyelország mérkőzésig, Szlovákia pedig maradt három ponttal. Úgy tűnik, komoly izgalmak jönnek a zárófordulóban.

Labdaúrgó Európa-bajnokság, csoportkör
E-csoport, Szentpétervár, Gazprom Aréna
Svédország–Szlovákia 1–0 (0–0)
Gólszerző: Forsberg (77., büntetőből)
Svédország: Olsen – Lustig, Lindelöf, Danielson, Augustinsson (Bengtsson, 88.) – S. Larsson, K. Olsson (Claesson, 64.), Ekdal (Svensson, 88.), Forsberg (Krafth, 90+3.) – Berg (Quaison, 64.), Isak. Szövetségi kapitány: Janne Andersson
Szlovákia: Dúbravka – Pekarík (Haraslín, 65.), Satka, Skriniar, Hubocan (Hancko, 84.) – Kucka, Hrosovsky (Duris, 84.) – Koscelník, Hamsík (Bénes, 77.), Mak (Weiss, 77.) – Duda. Szövetségi kapitány: Stefan Tarkovic
Vezette: Daniel Siebert (német)

Euro 2020, E csoport, 2. forduló

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Távozott az FK Csíkszereda volt gólfelelőse, a másodosztályban folytatja

Elhagyta az FK Csíkszeredát Jozef Dolny, aki korábban meghatározó játékosa volt a székelyföldi együttesnek. A 34 éves szlovák támadó a 2. Ligában a feljutásért küzdő Nagyváradi Bihar FC-hez igazolt.

Visszatért Székelyudvarhelyre a közönségkedvenc kézilabdázó

Ott szeretné lezárni pályafutását, ahol elkezdte. A 39 éves Mihalcea Andrei a VSK Székelyudvarhely másodosztályos férfi kézilabdacsapatához tért vissza, emellett edzőként is segíti a helyi utánpótlást.

Székelyhon

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi

Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.

`
Krónika

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert

Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.

Krónika

Borboly Csaba fenyegetőzik és azt ígéri, kitálal: „Minden fel van jegyezve”

Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.

Főtér

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

Ez is érdekelheti
Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!