
Az első két összecsapását egyaránt 3–0-ra megnyert olasz válogatott már biztos továbbjutóként tartalékos felállásban lépett pályára a második helyen álló walesiek ellen.
A vasárnap esti találkozón a vezető találatot az első félidő végén szerezték meg az olaszok, amikor Marco Verratti szabadrúgását követően Matteo Pessina, a Serie A-ban bronzérmes Atalanta játékosa talált be.
Olaszország a folytatásban magabiztosan őrizte meg előnyét, köszönhetően annak is, hogy az 55. perctől emberelőnyben játszott, miután Ovidiu Hațegan kiállította Ampadut.
A román bíró ezzel a második általa vezetett Eb-mérkőzésén is kiosztott egy piros lapot, hiszen korábban a szlovák–lengyel meccsen is kiállítást ítélt.
A hátralévő időben az olaszok nem tudták növelni előnyüket, a vendégek pedig kihagyták nagy egyenlítési esélyüket, szabadrúgás után Gareth Bale maradt egyedül a kapu előtt, de kapásból fölé lőtt.
Az egygólos győzelemmel az olaszok csoportelsőként, kapott gól nélkül jutottak be a nyolcaddöntőbe, ahová veresége ellenére Wales is bekerült, mivel jobb gólkülönbségével megőrizte második helyét a csoport másik meccsén a törököket legyőző Svájc előtt.
Az olasz labdarúgók történelmet írtak, hiszen az Eb-k történetében eddig még sosem fordult elő, hogy egy csapat az összes csoportmeccsét úgy nyerte meg, hogy nem kapott gólt.
Ráadásul, az olaszok immár harminc mérkőzés óta veretlenek, ez a sorozat 2018 szeptembere óta tart, ez pedig legutóbb még az 1930-as évek olasz csapatának sikerült.
| 2021. 06. 20. 19:00 | Svájc Svájc | Törökország Törökország | 3-1 |
| 2021. 06. 20. 19:00 | Olaszország Olaszország | Wales Wales | 1-0 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Olaszország Olaszország | 3 | 3 | 0 | 0 | 7-0 | 9 |
2 | Wales Wales | 3 | 1 | 1 | 1 | 3-2 | 4 |
3 | Svájc Svájc | 3 | 1 | 1 | 1 | 4-5 | 4 |
4 | Törökország Törökország | 3 | 0 | 0 | 3 | 1-8 | 0 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!