
Vasárnap kora délután az első húsz percben olyan iramot diktáltak és olyan játékot mutattak be az angolok, hogy azzal minden szurkolójuk elégedett lehetett. A vb-ezüstérmes horvátok ki sem tudtak jönni a kapujuk elől. Gareth Southgate legénysége több nagy helyzetet is kialakított, a gólhoz pedig Phil Foden révén került legközelebb, de a Manchester City fiatal támadója a kapufát találta el.
A horvátoknak a 28. percben jött az első helyzete, amikor Andrej Kramaric osztott ki a szélen Kieran Trippiernek, majd a középen érkező Ivan Perisic elé tálalt aki nagyon rosszul találta el a labdát, így az elkerülte a kaput.
A háromoroszlánosok ékje Harry Kane nem nagyon találta magát a pályán, néhány veszélytelen megmozduláson túl nem sok vizet zavart.
A félidő hajrájában Duje Caleta-Car kezezett a 16-os előterében, kapott is érte egy sárgát, de a veszélyes helyen megítélt szabadrúgás nem hozott változást, Trippier Perisic fejét találta el.
A második félidőben az angolok átengedték a kezdeményezést a horvátoknak, azaz visszahúzódtak és várták, hogy hibázzon az ellenfél. A hiba ugyan nem következett be, de Kalvin Phillips szenzációs passzt adott Raheem Sterlingnek, aki megszerezte a mérkőzés első, és amint később kiderült egyetlen találatát.
Ez az 58. percben történt és négy minutumra rá már 2–0 lehetett volna az eredmény, de Kane milliméterekkel lemaradt egy beadásról. A lendülettől nekiesett a kapufának. Csúnyának nézett ki, de szerencsére folytatni tudta a játékot.
A meccsen ezután a horvátok igyekeztek összehozni az egyenlítő találatot, de az angolok védelmén nem jutottak túl.
A közvetítés kommentátorainak több ideje jutott a statisztikákra, korábbi nagy tornák eseményeinek felidézésére. A statisztikusok számára fontos történés volt most hogy Jude Bellingham állt be Kane helyére. A 17 éves játékos az Eb történetének legfiatalabb játékosa lett.
A mérkőzés legvégén egy horvát szögletből Mario Pasalic bombázott kapura, de a labda fölé szállt, így maradt az 1–0. Az angolok történetük során először győzelemmel kezdenek egy Európa-bajnokságot.
| 2021. 06. 13. 16:00 | Anglia Anglia | Horvátország Horvátország | 1-0 |
| 2021. 06. 14. 16:00 | Skócia Skócia | Csehország Csehország | 0-2 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Csehország Csehország | 1 | 1 | 0 | 0 | 2-0 | 3 |
2 | Anglia Anglia | 1 | 1 | 0 | 0 | 1-0 | 3 |
3 | Horvátország Horvátország | 1 | 0 | 0 | 1 | 0-1 | 0 |
4 | Skócia Skócia | 1 | 0 | 0 | 1 | 0-2 | 0 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!