
Két futballnagyhatalom, Olaszország és Anglia válogatottja találkozik a 16. labdarúgó Európa-bajnokság vasárnapi, londoni döntőjében. Miután a taljánok elképesztő mentális erőről tettek tanúbizonyságot, és az első elődöntőben büntetőkkel lepárbajozták az igazi vezéregyéniségek nélküli spanyol gárdát, az angolokon volt a sor, hogy hosszabbítást követően legyőzzék a dánokat és beverekedjék magukat a fináléba.
A torna statisztikái alapján az elődöntőhöz hasonlóan a vasárnap 22 órától kezdődő döntőben is kiegyenlített csatára van kilátás. Mindkét válogatott elsősorban precíz védekezésének köszönhetően jutott a trófea közelébe. Kapusposzton az olaszok Donnarumma révén jóval stabilabbak a sokszor pontatlan Pickforddal szemben, ugyanakkor a Barella–Jorginho–Verratti alkotta középpályás-triójuk bármelyik ellenfelet képes kontrollálni, támadásban viszont az angolok mutattak többet az idei tornán.
Még annak ellenére is, hogy Gareth Southgate csak epizódszereplőként számít egyik legkreatívabb játékosára, Jack Grealish-re, miközben klasszis szélsőinek, Jadon Sanchónak és Marcus Rashfordnak minimális játéklehetőséget adott.
A korábbi hátvéd-középpályás sokszor óvatos taktikázása eddig bevált az Európa-bajnokságon, ám ezúttal egy másik nagy stratégával, azzal a Roberto Mancinivel áll szemben, aki játékospályafutását a Leicester csatáraként fejezte be, másrészt a Manchester City korábbi menedzsereként nagyon jól ismeri az angol futballt.
A szigetországi válogatott a hazai rendezésű 1966-os világbajnokság óta először lesz érdekelt nagy torna döntőjében, és angol siker esetén új győztese lesz a kontinenstornának. Az olasz nemzeti együttes 1968, 2000 és 2012 után története negyedik Eb-döntőjére készül, az azúrkékek első fináléjukat megnyerték, míg a legutóbbi kettőt elveszítették.
Az egymás elleni örökmérleget nézve a két együttes eddigi 27 összecsapásán tizenegy olasz siker, nyolc angol győzelem és ugyanennyi döntetlen született. Az Eb-n eddig kétszer kerültek össze, az 1980-ban az olaszok a csoportkörben 1–0-ra, míg a kilenc évvel ezelőtti lengyel–ukrán torna negyeddöntőjében büntetőpárbajjal nyertek.
Az angolok ráadásul az 1990-es világbajnokság bronzmeccsén, illetve a 2014-es vb-n is vereséget szenvedtek riválisuktól.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!