HIRDETÉS

Drámai büntetőpárbaj után négy között a spanyolok

Spanyol öröm, svájci bánat
Fotó: Twitter/Euro2020

2021. július 02., 22:06

Büntetőkkel dőlt el az első negyeddöntő a labdarúgó Európa-bajnokságon, a közel 45 percet emberhátrányban játszó svájciak mindössze egy tizenegyest értékesítettek, míg a spanyolok hármat, így készülhetnek a jövő heti elődöntőre.

2021. július 02., 22:06

Gólzáporos meccsek után érkezett a legjobb nyolc közé a két válogatott, a spanyolok a hosszabbításban verték 5–3-ra a horvátokat, míg a svájciak egy emlékezetes meccsen, 3–3-at követő büntetőpárbajban ejtették ki a franciákat. Svájc első negyeddöntős párharcát játszotta a háromszoros győztes Spanyolország ellen.

A sárga lapok miatt felfüggesztett Xhaka helyett Zakaria kezdett a házigazda szerepét betöltő svájciaknál, míg a spanyoloknál Pau Torres és Jordi Alba is fent volt a pályán a szentpétervári Gazprom Arénában az angol Michael Oliver játékvezető füttyéből elhangzó kezdő sípszókor.

HIRDETÉS

Utóbbi pályára küldése pedig nagyszerű húzásnak bizonyult, a 8. percben a mérkőzés első szögletét követően Koke adta be a labdát, az FC Barcelona balhátvédje kb. 18 méterről kapásból lőtt kapura, a játékszer irányt változtatott Zakarián és a hálóban landolt, Sommernek esélye sem volt hárítani.

Pár percig Alba volt a gólszerző •  Fotó: Twitter/Euro2020 Galéria

Pár percig Alba volt a gólszerző
Fotó: Twitter/Euro2020

Ez volt a tizedik öngól ezen az Európa-bajnokságon – egyúttal „megdőlt” Michel Platini 1984-es rekordja, a korábbi francia kiválóság és UEFA-elnök a hazai Eb-n kilenc gólt szerzett.

A 23. percben kényszerű cserét kellett végrehajtson Vladimir Petkovic svájci szövetségi kapitány, a megsérült Embolo helyett Vargas jött be a pályára. A spanyolok akarata szerint zajlottak az események a pályán, Azpilicueta révén pedig volt egy kaput eltaláló fejesük is, Sommer magabiztosan hárított.

Morataéknak pedig nagyon feküdt a rövidpasszos játék, háromszor annyit passzoltak, mint a svácjiak, akik a játékrész hajrájára kezdtek bátrabban focizni, pár szögletig és egy-egy pontatlan Akanji-, illetve Widmer-fejesig jutottak.

A szünetet követően bátrabban focizott, így többször is szögletig jutott el a svájci együttes, a hatodikat Shaqiri próbálta rögtön kapura tekerni, kissé meglepte ezzel Unai Simont, de a labda az oldalhálót találta el, majd nem sokkal később Zakaria bólintott centikkel a kapu mellé.

A svájciak első kaput eltaláló próbálkozása szinte gól lett, a 65. percben ellentámadás végén Zuber próbálkozását ütötte szögletre a spanyol kapus. Nem sokkal később már az Athletic Bilbao kapusa is tehetetlen volt,

a bal oldalon előrerúgott labdát nem tudta lekezelni Laporte és Pau Torres, a játékszer Shaqiri elé került, aki estében lőtt gólt.

Shaqiri használta ki a nagy spanyol védelmi hibát •  Fotó: Twitter/Euro2020 Galéria

Shaqiri használta ki a nagy spanyol védelmi hibát
Fotó: Twitter/Euro2020

Az egyensúly a 77. percben tört meg, a svájciaktól a félpályán Freuler csúszott rá páros lábbal Gerard Morenóra, Michael Oliver játékvezető pedig rögtön kiállította. A 84. percben jegyezhettük fel a második spanyol kaput eltaláló lövést, Moreno épp Sommer ölébe lőtt.

Az emberelőnyben játszó spanyolok nem tudták kihasználni fölényüket, a svájciak jól zárták a széleket, Luis Enrique pedig hiába küldte be a friss embereket, jöhetett az Eb ötödik hosszabbítása.

A ráadás elején a spanyolok gyorsan jelezték, hogy nem szeretnének büntetőkig jutni, előbb Moreno lőtt ziccerből kevéssel mellé, majd Jordi Alba távoli lövését tolta szögletre Sommer. Folyamatos volt a spanyol nyomás a svájci kapun, és többször is Sommer került rivaldafénybe, előbb Moreno közeli lövését védte bravúrral, majd Oyarzabalét is.

Sommert ezen az este akcióból nem lehetett legyőzni •  Fotó: Twitter/Euro2020 Galéria

Sommert ezen az este akcióból nem lehetett legyőzni
Fotó: Twitter/Euro2020

Svájc pedig tette a dolgát, hősiesen védekezett, a spanyolok hiába szorították be a saját tizenhatosukba, minden próbálkozást hatástalanítottak, Sommert pedig lehetetlen volt legyőzni ezen az estén.

Így jöhetett az Eb második tizenegyespárbaja, és ezúttal is a svájci válogatott volt az egyik főszereplő.

Biztonságot adott a svájciaknak a Borussia Mönchengladbach hálóőre •  Fotó: Twitter/Euro2020 Galéria

Biztonságot adott a svájciaknak a Borussia Mönchengladbach hálóőre
Fotó: Twitter/Euro2020

A párbaj pedig kifejezetten drámai volt, a spanyoloktól Busquets lőtt a jobb kapufa tövébe, majd Schar gyenge lövését védte Unai Simon, akárcsak a harmadik párban Rodriét Sommer. Ám a folytatásban Akanji tizenegyesét ismét védte Simon, Moreno pedig értékesítette a sajátját, így ismét egyenlő volt az állás.

A negyedik párban Vargas fölé bombázott (ez volt a zsinórban harmadik elhibázott svájci tizenegyes), a spanyoloktól pedig Oyarzabal pedig belőtte a négy közé Spanyolországot.

Unai Simont választották a meccs emberének •  Fotó: Twitter/Euro2020 Galéria

Unai Simont választották a meccs emberének
Fotó: Twitter/Euro2020

Labdarúgó Európa-bajnokság, negyeddöntő
Svájc–Spanyolország 1–1 – tizenegyesekkel 1–3 (0–1, 1–1, 1–1)
gólszerzők Shaqiri (69.), illetve Zakaria (8., öngól),
kiállítva Freuler (77., Svájc).
Svájc: Sommer – Rodriguez, Akanji, Elvedi – Zuber (Fassnacht, 90+2.), Freuler, Zakaria (Schar, 100.), Widmer (Mbabu, 100.) – Embolo (Vargas, 23.), Shaqiri (Sow, 81.) – Seferovic (Gavranovic, 82.). Szövetségi kapitány: Vladimir Petkovic.
Spanyolország: Unai Simon – Alba, P. Torres (Thiago, 113.), Laporte, Azpilicueta – Pedri (Rodri, 119.), Busquets, Koke (M. Llorrente, 90+2.) – Sarabia (Olmo, a szünetben), Morata (Moreno, 54.), F. Torres (Oyarzabal, 91.). Szövetségi kapitány: Luis Enrique.
A mérkőzés negyedik játékvezetője Ovidiu Hațegan volt.
szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Niczuly Roland újra a csapattal készül, testvérével szerződést bontott a Sepsi OSK

Nemcsak Niczuly Roland lett kegyvesztett a Sepsi OSK-nál, hanem öccse, Rajmund is, akivel június 30-án bontott szerződést a sepsiszentgyörgyi klub. Időközben viszont fordulat állt be Roland ügyében: újra a nagycsapattal edzhet.

Székely lány nyerte az idei lovasíjász világbajnokságot

Két világbajnoki címet szerzett a csíkszeredai Csiszér Ivett a lovasíjászok magyarországi vb-jén: a nyílt és női kategóriát is megnyerte a világ legjobbjait megelőzve, ezzel Székelyföldnek újabb sporttörténelmi sikert hozott.

Székelyhon

Négy új papot szentelnek fel, Böjte Csaba csíksomlyói lelkész lesz

Darvas-Kozma Józsefet, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát megerősítette hivatalában a gyulafehérvári főegyházmegye, Böjte Csaba atyát pedig csíksomlyói lelkésszé nevezte ki. Idén négy új papot fognak felszentelni.

`
Krónika

Augusztus 1-től nő az áfa – Jóváhagyta a kormány a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet

Pénteki ülésén a kormány megvitatta és jóváhagyta a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet – számolt be a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.

Krónika

Vége lesz a különleges nyugdíjaknak – Ilie Bolojan szerint hamarosan újabb adócsomag kerül napirendre

Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken kijelentette, hogy Románia az egyetlen ország a világon, ahol a bírák 48 évesen vonulnak nyugdíjba, átlagosan 5000 eurós nyugdíjjal. A kormányfő szerint ezen hamarosan változtatnak.

Főtér

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Ez is érdekelheti
HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!