
Az amszterdami Johan Cruijff Arénábán az Eb-t egyaránt győzelemmel kezdő együttesek csaptak össze csütörtök késő este. Frank de Boer legénysége a nyitókörben az ukránokat izgalmas csatában, 3–2-re győzte le az Ajax otthonában, míg a „sógorok” Bukarestben 3–1-re küzdötték le az észak-macedónokat.
A gólöröme közben gyalázkodó Marko Arnautovicot időközben egy meccsre eltiltotta az Európai Labdarúgó-szövetség, az osztrák válogatott szerb származású csatára így nem léphetett pályára a hollandok ellen.
A narancssárgák már a mérkőzés elején előnybe kerültek, Alaba taposta meg a tizenhatos vonalánál Dumfriest, s bár az izraeli játékvezető nem szúrta ki a szabálytalanságot, megtette ezt helyette a videóbíró.
A jogos tizenegyest Depay értékesítette magabiztosan, a 11. percben már a hollandoknál volt az előny.
Az osztrák válogatott a mezőnyben felvette a versenyt a favoritokkal, kapura tartó lövésig azonban nem jutott el az első félidőben, miközben a hollandok több nagy lehetőséget is elszórakoztak a játékrész végén.
Az 1–0 egészen a 67. percig tartott ki, ekkor a cserecsatár egyedül Donyell Malen vezethette az osztrák kapusra a labdát, majd önzetlenül Dumfrieshez passzolt, és a PSV szárnyvédője az üres kapus ziccert gólra váltva eldöntötte a meccset.
Az osztrákok a hajrában is próbálkoztak a szépítéssel, Alaba lövése centiméterekkel suhant el a kapufa mellett. A hollandok végül megőrizték a kétgólos előnyt, és csoportelsőként jutottak tovább a négyesükből.
Wijnaldumék a nyolcaddöntő során a budapesti Puskás Arénában lépnek pályára a D, az E, vagy az F-csoport harmadik helyezettje ellen, de ezt megelőzően még Észak-Macedóniát fogadják.
| 2021. 06. 17. 16:00 | Ukrajna Ukrajna | Észak-Macedónia Észak-Macedónia | 2-1 |
| 2021. 06. 17. 16:00 | Hollandia Hollandia | Ausztria Ausztria | 2-0 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Hollandia Hollandia | 2 | 2 | 0 | 0 | 5-2 | 6 |
2 | Ukrajna Ukrajna | 2 | 1 | 0 | 1 | 4-4 | 3 |
3 | Ausztria Ausztria | 2 | 1 | 0 | 1 | 3-3 | 3 |
4 | Észak-Macedónia Észak-Macedónia | 2 | 0 | 0 | 2 | 2-5 | 0 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!