Hirdetés

A bolygó hollandiak

Wijnaldum, a PSG frissen leszerződött középpályása már három gólnál jár az idei Eb-n
Fotó: Georginio Wijnaldum

2021. június 23., 13:02

A cím a bolygó hollandi legendájára utal, de van köze a focihoz is, hiszen ahogyan a holland tengerészkapitány arra ítéltetett, hogy sose érje el a célt, a narancssárga válogatott is mindig a végső győzelem előtt bukott el.

2021. június 23., 13:02

Bár a nemzeti tizenegy többször is a siker kapujában találta magát, eddig egyszer jött össze neki: 1988-ban Ruud Gullit, Marco van Basten és Frank Rijkaard vezérletével Európa-bajnokságot nyertek.

Pedig az AC Milan akkori holland csodahármasa előtt még nagyobb legendák kergették a válogatottban a pettyest. Ám a két Johan, Cruijff és Neeskens generációjának a hetvenes években valahogy sehogy nem állt össze a siker. Az 1974-es világbajnokságon a döntőben kaptak ki Nyugat-Németországtól, a két évvel később rendezett Európa-bajnokságon az elődöntőben estek ki, az 1978-as vébén ismét vesztes döntőt játszottak. Mintha el lettek volna átkozva: bár a korszak legszebb fociját játszották, totális futballjuk világhíres volt, a csúcs közelében mindig eltévedtek. Ők voltak az újítók, de a haszon mindig más ölébe hullott.

Hirdetés

A 70-es évek kudarcai annyira megviselték a holland focit, hogy az 1982-es és 1986-os világbajnokságról, valamint az 1984-es Európa-bajnokságról le is maradtak.    

A 90-es évek végére felnőtt egy olyan korosztály, amely megint csak nagy elvárások elé nézett. A válogatottban helyet kapott Marc Overmars, Phillip Cocu, Edgar Davids, Clarence Seedorf, Frank de Boer, Ronald de Boer, Dennis Bergkamp, Patrick Kluivert, és sokan mások, de sajnos ők is folytatták elődeik „hagyományát”: bár kiváló játékosok voltak, a csapatnak nem sikerült semmiféle trófeát elhódítani. 2010-ben – immár Robben és Sneijder vezérletével - újfent vb-döntőt játszhattak, ám a spanyolok jobbnak bizonyultak. Négy évvel később bronzérmet szereztek, akkor már alakulófélben volt a jelenlegi válogatott keret.   

És ezzel elérkeztünk mához.

A most zajló Európa-bajnokságra a hollandok nem érkeztek esélyesként, és talán ez a „szerencséjük”.

Ugyanis korábban, ahányszor a szakértők mérget vettek volna a végső győzelemre, elbukták a harcot. Frank de Boer szövetségi kapitány tavaly vette át a válogatott irányítását, sokat nem tudott változtatni az elődje, Ronald Koeman által kidolgozott játékstíluson, taktikán. A csapatnak nincsenek akkora egyéniségei, mint egykoron Cruijff vagy Bergkamp volt, de a Wijnaldum–Depay duót a szakértők a torna egyik legjobb középpályás–csatár párosának tartják. A hátsó alakzat biztos pontja a Juventustól érkezett de Ligt, aki fiatalsága ellenére is egyben tartja a védelmet. A középpályán Frenkie de Jong az, aki végre bizonyíthatja, hogy a Barcelona nem véletlenül adott ki egy zsák pénzt érte, elöl Depay mellett a veterán Luuk de Jongtól várnak gólokat a szurkolók.

Meghatározó egyéniségek hiányában, akik egymaguk eldöntenek egy mérkőzést, a hollandok inkább  a csapatszellemben bízhatnak, ami úgy tűnik, eddig működik. A C csoport könnyűnek bizonyult számukra, Ukrajnát 3–2-re, Ausztriát 2–0-ra, míg Észak-Macedóniát 3–0 arányban győzték le és megszerezték a csoportelsőséget. A csoportkör után messzemenő következtetéseket nem lehet levonni, de szemmel látható, hogy de Boer legényei nagy kedvvel futballoznak. Wijnaldum már a harmadik góljánál tart, Depay is csak eggyel marad el mögötte, és ha az ukránok ellen nincs egy rövidzárlat, még simább lett volna a csoportgyőzelem.    

Vasárnap Budapestre érkezik a holland válogatott, hogy megküzdjön a nyolcaddöntőben. Ha nem is lépnek tovább, vagy most sem hódítják meg Európát, a holland válogatott egy dologért biztos kedvelhető:

ők sosem csapják be a focit, szívet-lelket beleadnak a játékba, és legalább fél évszázada mindig is látványos, szurkolóbarát futballt játszanak.

Ha ez olykor az eredmények rovására is ment.         

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ez is érdekelheti
Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!