Hirdetés

Esélyek, kérdőjelek, várakozások a hazai élvonal rajtja előtt

Az erőviszonyokat tekintve nehéz jóslásokba bocsátkozni
Fotó: Borbély Fanni

2026. július 17., 12:33

Pénteken kezdetét veszi a román élvonalbeli labdarúgó-bajnokság új idénye. Bár az átigazolási piac még hosszú hetekig tartogat meglepetéseket, az első benyomások és a klubok eddigi mozgásai alapján érdemes számba venni a legfontosabb esélyeseket.

2026. július 17., 12:33

Még véget sem ért a világbajnokság, a román labdarúgó Szuperliga viszont már el is kezdődik. Az erőviszonyokat egyelőre nehéz megállapítani, ugyanis az átigazolási szezon még hosszú. Elméletileg az augusztusi hónapban sok minden történhet: nehéz anyagi helyzet miatt klubok gyengülhetnek azáltal, hogy meghatározó játékosokat adnak el jövedelemszerzés céljából, vagy éppen ellenkezőleg, kiváló játékosok érkezésével egyesek megerősödhetnek. Maradjunk annyiban, hogy ez utóbbira – ismerve a hazai viszonyokat – kevés esély mutatkozik.

Kapcsolódó

Hirdetés

Az idény különben már a Szuperkupa megrendezésével hivatalosan megnyílt. És ugyanott kezdődött, ahol az előző kiírás befejeződött. Vagyis a Craiova a bajnokság és a Román Kupa után újabb címet zsebelt be, ráadásul ez utóbbit hasonlóan a kupához: a Kolozsvári U-t ismét büntetőpárbajban múlta felül. A CFR-szurkolók számára amúgy csak hab a tortán, hogy az U csütörtökön este az Európa Ligából is kiesett – ugyancsak tizenegyesrúgásokat követően.

Kapcsolódó

Az erőviszonyokat tekintve tehát nehéz jóslásokba bocsátkozni, de a korábbi évek tapasztalait, az eddigi igazolásokat figyelembe véve néhány következtetést azért érdemes levonni.

Egy biztos, az új idény történelmi jelentőségű, hiszen a bajnokság 109 kiírásának történetében először fordul elő, hogy a rajtnál 14 olyan csapat szerepel, amely legalább egyet megnyert a három hazai trófea közül (a bajnoki cím, a Román Kupa és a Román Szuperkupa). Az egyetlen két klub, amely még egyik sorozatban sem szerzett trófeát, a Botoșani és a Csíkszereda.

•  Fotó: Borbély Fanni Galéria

Fotó: Borbély Fanni

A bajnokság idei szezonjában tíz korábbi román bajnok kezdi meg a szereplését. Közülük az FCSB, a Dinamo, a CFR, a Rapid, a Craiova és a Farul egyaránt rendelkezik legalább egy bajnoki címmel, egy Román Kupa- és egy Román Szuperkupa-győzelemmel. A 16 résztvevő közül 11 már legalább egyszer szerepelt a rájátszásban (play-offban), míg az új idény mezőnyének 14 csapata legalább egy alkalommal képviselte Romániát az európai kupasorozatokban.

Kapcsolódó

No de kezdjük mindjárt a Szuperkupa döntőseivel. A Craiova valószínűleg ismét jó eséllyel pályázik a trófeákra, hiszen a vezetőségben nem történt csere, a keret nem változott jelentősen, és az edző is posztján maradt. A legnagyobb fogást amúgy a kapusposzton hajtotta végre: a CFR-t is megjárt Răzvan Sava az Udinese csapatától érkezett az oltyán együtteshez.

A tavaly a Craiova már bebizonyította: a legerősebb és legstabilabb csapatot alkotja. Ezért idén is nehéz lesz megállítani.

A kolozsvári U-nál sem történtek eget rengető változások. A liga egyik legjobb kapusának, Gertmonasnak a távozását viszont a vezetőségnek hatékonyan meg kell oldania. A siker első számú letéteményese viszont, Cristiano Bergodi, továbbra is az „egyetemisták” kispadját fogja koptatni. Emil Boc pedig eltökélt: a kolozsváriak adóit továbbra is zsákszámra fogja pumpálni a klubba.

Kapcsolódó

A Rapidnál a tavalyi fiaskó után nagy a fogadkozás. Több játékos is érkezett, néhányan távoztak a régiek közül, de a keret magja megmaradt, csupán az edző változott: Daniel Pancutól a Giulești-ben mindenki sokat vár. Legalább azt, hogy a bukaresti csapat ismét nemzetközi kupákban induljon.

A CFR-nél Pancu bebizonyította, hogy nem rossz szakember. Ezúttal „hazai” környezetben kell megtennie ugyanazt.

•  Fotó: Borbély Fanni Galéria

Fotó: Borbély Fanni

A Dinamónál nagy volt a jövés-menés, de a szurkolók számára többnyire ismeretlen játékosokkal. A legnagyobb változást a volt sikeredző, Zeljko Kopic távozása jelenti. Helyébe a Magyarországról átigazolt Nuno Campos érkezett. Kérdés, hogy az új környezetben miként fog boldogulni. Az biztos, hogy a Dinamo korábbi trénere a rendelkezésére álló keretből a legtöbbet tudta kihozni, így kerültek a bukarestiek a felsőházba. Hogy ez idén is így lesz-e, nehéz megmondani.

Érdekes helyzetben van az FCSB. Tavaly óriási meglepetésre nem jutott be a felsőházi rájátszásba. Valószínűleg idén ezt a szégyent nem akarja megismételni. Egyelőre azonban csak a távozó játékosok ismertek, a legnagyobb név közülük pedig Darius Olaru, aki a belga elsőosztályba igazolt (Union Saint-Gilloise). Vele jelentősen gyengült a csapat, mint ahogy sokak szerint az új edzővel, Marius Baciuval is.

Kapcsolódó

Kérdés, hogy az elkövetkező hetekben Gigi Becali kiket igazol majd. A tulajdonost ismerve ugyanis „nagy nevek” (értsd: jó képességű játékosok) még biztosan érkeznek a következő hetekben. Amennyiben mégsem – bár ez elég valószínűtlen –, az FCSB-nek idén is „fel kell kötnie a gatyáját”.

Mint ahogy a CFR-nek is. A tavalyi idény végén a tulajdonos kezdett ugyan fogadkozni, hogy a pénzügyi gondok megoldódtak, s a csapatot jelentősen megerősíti majd. Egyelőre azonban az új edző mellett – a portugál Antonio Folha – a korábbi évekhez hasonlóan „ismeretlen” játékosok érkeztek a Fellegvárra. Az ismeretlen szó alatt azt kell érteni, hogy többnyire ingyen igazolható, gyenge bajnokságból érkező, másod- vagy harmadosztályú játékosok. Az ilyenekből eddig is tele volt a padlás, nagy részük nem kapott játéklehetőséget, többüket kölcsönadták, másik részük vagy kikerült a keretből, vagy a kispadot koptatta.

Egy játékosmag azonban egyelőre megmaradt – köztük jó néhány idős labdarúgó, mint Camora, Muhar és Djokovic –, s ha ezekhez az érkezők minőségileg mégis hozzá tudnának tenni, akkor jó eséllyel pályázhatnak az első helyek valamelyikére.

Kapcsolódó

Hogy a felsőházba idén mely csapatok lennének képesek még bejutni, nehéz megjósolni. Meglepetések ugyanis mindig akadtak az elmúlt évek során. Az Argeșt nem szabad leírni, mert Bogdan Andone együttese továbbra is egy kompakt csapat benyomását kelti, Ioan Ovidiu Sabău érkezésével a Farul is szebb álmokat dédelget. Ugyanakkor kérdés, hogy Ploiești-en képesek-e megoldani az anyagi problémákat. Ha igen, a Petrolul is veszélyes lehet az új idényben.

•  Fotó: Facebook/Sepsi OSK Galéria

Fotó: Facebook/Sepsi OSK

A habot a tortán mindenesetre számunkra, erdélyi magyarok számára, a Sepsi OSK visszajutása jelenti. Ugyanis a több éves álom – miszerint szeretnénk székelyföldi derbit látni az elsőosztályban – idéntől már valóság. Néhány évvel ezelőtt valószínűleg még senki sem gondolta komolyan. A kihívás viszont az, hogy a két magyar csapat képes lesz-e bennmaradni az élvonalban.

A Sepsi OSK-nak talán nagyobb az esélye, mert már komoly tapasztalata van a korábbi évekből. S ha Diószegi László tanult a vezetőség előző hibáiból, a klubnak tavasszal nem kell majd reszketnie.

Kapcsolódó

Nehezebb dolga lesz a Csíkszeredának, hiszen a tavalyi siker kovácsa, Illyés Róbert távozott, a helyére érkező Szabó Istvánról pedig nem sokat tudunk. Igaz, nem olyan rég a Kecskemét csapatával a magyar bajnokságban ezüstéremig jutott, az alap tehát megvan. A kérdés, hogy hozzáértését a román bajnokságban is tudja-e majd kamatoztatni. Mindenesetre mi, szurkolók azt várjuk, hogy ha a két székelyföldi csapat nem is küzd majd a felsőházba való bejutásért, a derbik a következő idényben is megmaradjanak.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Elengedte füle mellett a játékvezető a magyarellenes rigmusokat a Sepsi OSK kiszállásán

Magyarellenes rigmusok hangzottak el az FC Argeș–Sepsi OSK szombati mérkőzésen, a találkozót vezető George Roman azonban nem szakította félbe a játékot. A történteket a román sportsajtóban is élesen bírálták.

A semmiből jött a Sepsi OSK cserejátékosának győztes találata (videóval)

Nem tudott kiemelkedő teljesítményt nyújtani az FC Argeș vendégeként a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, a hajrában mégis bezsebelte a három pontot a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 7. fordulójában. Ez volt a háromszékiek első sikere idegenben.

Székelyhon

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

`
Krónika

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma

Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.

Krónika

„Márton Áron itt van köztünk” – Nagyszabású ünnep Csíkszentdomokoson Erdély püspöke tiszteletére

A 130 éve, augusztus 28-án született Márton Áronra, Erdély nagy püspökére emlékeznek pénteken és szombaton a szülőfaluban, Csíkszentdomokoson.

Főtér

Amikor az elgörbített ideológiai tükör váratlanul szilánkokra törik

Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.

Ez is érdekelheti

Elhagyták az alapemberek az FCSB-t, belső feszültségek alakultak ki a csapatnál

Komoly belső feszültségek alakultak ki az FCSB-nél: a csapatkapitány Florin Tănase távozott, Valentin Crețu pedig szintén kikerült a klub terveiből. Mindez az utóbbi bajnoki fordulókban gyenge eredményekkel és korai európai kupabúcsúval párosul.

Elengedte füle mellett a játékvezető a magyarellenes rigmusokat a Sepsi OSK kiszállásán

Magyarellenes rigmusok hangzottak el az FC Argeș–Sepsi OSK szombati mérkőzésen, a találkozót vezető George Roman azonban nem szakította félbe a játékot. A történteket a román sportsajtóban is élesen bírálták.

Nicolae Păun: máskor mi domináltunk és nem tudtunk nyerni, most fordult a kocka

Korábban hiába futballoztak fölényben, elmaradt a győzelem, ezúttal viszont gyengébb teljesítménnyel is begyűjtötték a három pontot. A Sepsi OSK-nál kiemelték a három pont fontosságát, illetve azt is, hogy eredményes volt az ellenfél játékának kielemzése.

A semmiből jött a Sepsi OSK cserejátékosának győztes találata (videóval)

Nem tudott kiemelkedő teljesítményt nyújtani az FC Argeș vendégeként a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, a hajrában mégis bezsebelte a három pontot a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 7. fordulójában. Ez volt a háromszékiek első sikere idegenben.

Szabó István: nem az én sorsomról van szó, a lényeg, hogy a csapat az élvonalban maradjon

Újabb vereséget szenvedett az FK Csíkszereda a Szuperligában, szombaton hazai pályán 3–2-re kapott ki a Kolozsvári CFR-től. Szabó István vezetőedző a védekezésben elkövetett hibákat kifogásolta, míg Eduard Pap szerint nincs kellő önbizalmuk.

Kétszer kiegyenlített, a harmadik kolozsvári találatra már nem tudott válaszolni az FK Csíkszereda (videóval)

Tovább tart az FK Csíkszereda nyeretlenségi sorozata a labdarúgó Szuperliga idei szezonjában, miután a Kolozsvári CFR ellen kétszer ugyan egyenlített, de végül pont nélkül maradt a hetedik forduló szombat délutáni mérkőzésén.

Jó a veretlenségi sorozat, nyerni utazott el Pitești-re a Sepsi OSK

Az első játéknap óta nem talált legyőzőre a Sepsi OSK, mégis van hiányérzet a háromszékieknél, hiszen az elmúlt öt bajnokijukból négy döntetlennel ért véget. Szombaton az FC Argeș otthonában törnék meg a sorozatot, Ovidiu Burcă szerint készen állnak erre.

Döntetlenje és veresége már van hazai pályán, a Kolozsvári CFR ellen a győzelmet is megszerezné az FK Csíkszereda

Hazai pályán szerezné meg első győzelmét a Szuperligában az FK Csíkszereda, amely a Kolozsvári CFR-t fogadja a hetedik fordulóban. Szabó István vezetőedző a szurkolók támogatásában bízik, Eppel Márton és Horváth Artúr bizakodva várja az összecsapást.

Folytatódik a sérüléshullám a Sepsi OSK-nál, két szélső is kidőlt a háromszékieknél

Rossz híreket közölt a Sepsi OSK csapatorvosa, Gheorghe Popa Dimitri Oberlin és Funsho Bamgboye állapotával kapcsolatban. Mindkét játékos ugyanazon a testrészen sérült meg, egyiküknél azonban legalább nem történt izomszakadás.

A magyar bajnok megvette az FK Csíkszereda fiatal alapemberét

Az FK Csíkszereda megállapodott a Győri ETO-val Bödő Efraim Zoltán szerződtetéséről, így a saját nevelésű fiatal középpályás a magyar bajnoki címvédőnél folytatja – az átigazolást Szondy Zoltán klubelnök megerősítette a Székely Sportnak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!