Nem sikerült kivívnia a továbbjutást a Kolozsvári U-nak az Európa-liga selejtezőjének első fordulójában. A kolozsváriak az első mérkőzésen gól nélküli döntetlent értek el a Dinamo Kijev ellen, a visszavágón pedig 120 perc alatt sem született találat.
Az ukrán együttes kezdte veszélyesebben az összecsapást, az első félidőben több ígéretes lehetőséget is kialakított, de nem tudta bevenni a hazaiak kapuját. A fordulás után a Kolozsvári U egyre bátrabban futballozott, helyzetekig is eljutott, azonban a gól továbbra is elmaradt. A hosszabbítás sem hozott döntést, így tizenegyespárbaj következett.
A büntetőknél ezúttal a Dinamo Kijev játékosai bizonyultak higgadtabbnak. A hazaiaknál Dorin Codrea és Alexandru Chipciu is hibázott, így az ukrán együttes jutott tovább.
A kolozsváriak számára ugyanakkor nem ért véget a nemzetközi kupaszereplés: a Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójában folytatják, ahol július 23-án a Sepsi Duna Arénában fogadják a norvég Brann együttesét.
A Ferencvárosi TC kedvező helyzetből várhatta a Vojvodina elleni visszavágót, miután idegenben 2–1-re nyert. A budapesti zöld-fehérek dolgát tovább könnyítette, hogy a vendégek már a 9. percben emberhátrányba kerültek Szűcs Kornél kiállítása miatt.
A magyar bajnok gyorsan kihasználta létszámfölényét: még az első félidőben Lenny Joseph és Kristoffer Zachariassen is betalált, majd a második játékrészben Gruber Zsombor állította be a 3–0-s végeredményt.
A Ferencváros kettős győzelemmel, összesítésben 5–1-re múlta felül a szerb együttest, így magabiztosan jutott tovább az Európa-liga selejtezőjének következő fordulójába.
A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.
A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.
Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!