A labdarúgó Szuperliga 21. fordulójához tartozó találkozón a sepsiszentgyörgyi csapat egy nagy helyezkedési hiba miatt hamar hátrányba került. A mérkőzés nagy részében fölényben játszó vendégek sokáig hajszolták az egyenlítő találatot, és ezt a hajrában egy szép támadás végén meg is szerezték az albán Kallaku révén.
Az 1–1-es döntetlennel a Sepsi OSK megőrizte helyét a felsőházi rájátszásban, a téli szünet ideje alatt az 5. pozíciót foglalja el a ranglistán.
Bernd Storck vezetőedző érkezése óta a háromszéki együttes még veretlen a bajnokságban,
három győzelmet követően ezúttal egy értékes pontot szereztek az egyik közvetlen riválisukkal szemben.
A német szakvezető elismerte, hogy a Hermannstadt volt a jobb csapat az első negyvenöt percben, de elégedetten nyilatkozott játékosai második félidőben nyújtott teljesítményéről. „Erős ellenfél volt a Hermannstadt, de a második játékrészben változtattunk és jobban játszottunk, volt esélyünk megnyerni a mérkőzést.
– nyilatkozta Bernd Storck a találkozót követően.
A tapasztalt szakvezető hangsúlyozta, hogy a rájátszásba jutásért folytatott küzdelem az alapszakasz végéig kiélezett lesz, így folytatniuk kell a pozitív eredmények sorát. „Jelenleg felsőházi rájátszást érő helyen állunk, de ezt az elmúlt időszakban nyújtott teljesítményünk után sikerült elérnünk.
– jegyezte meg Bernd Storck.
Az albán Sherif Kallaku kiváló formába lendült az év végére, az előző játéknapon a Kolozsvári CFR, és ezúttal a Hermannstadt ellen is betalált. „Örülök, hogy nem veszítettük el ezt a meccset. A második félidőben változtattunk a rendszeren.
– fogalmazott a középpályás.
A bajnokság alapszakaszából még kilenc forduló maradt hátra, az egy hónapos téli szünet után a január 20-ai hétvégén folytatódik a szezon, amikor a Sepsi OSK a Jászvásári Polit fogadja.
| 2023. 12. 19. 17:30 | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | Petrolul Ploiești Petrolul | 2-0 |
| 2023. 12. 19. 20:30 | Jászvásári Poli Jászvásár | FCSB FCSB | 1-3 |
| 2023. 12. 20. 17:30 | Aradi UTA UTA | Universitatea Craiova U Craiova | 2-2 |
| 2023. 12. 20. 20:30 | Konstancai Farul Farul | Bukaresti Rapid Rapid | 0-0 |
| 2023. 12. 21. 17:00 | FC Hermannstadt Hermannstadt | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 1-1 |
| 2023. 12. 21. 19:45 | Kolozsvári CFR CFR | Kolozsvári U Kolozsvári U | 4-0 |
| 2023. 12. 22. 17:30 | Galaci Oțelul Oțelul | FC Botoșani Botoșani | 0-2 |
| 2023. 12. 22. 20:30 | Bukaresti Dinamo Dinamo | FC Voluntari Voluntari | 1-0 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | FCSB FCSB | 21 | 13 | 5 | 3 | 38-20 | 44 |
2 | Kolozsvári CFR CFR | 21 | 10 | 6 | 5 | 37-21 | 36 |
3 | Universitatea Craiova U Craiova | 21 | 9 | 7 | 5 | 31-23 | 34 |
4 | Bukaresti Rapid Rapid | 21 | 8 | 9 | 4 | 34-22 | 33 |
5 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 21 | 8 | 6 | 7 | 27-25 | 30 |
6 | Konstancai Farul Farul | 21 | 8 | 6 | 7 | 30-31 | 30 |
7 | FC Hermannstadt Hermannstadt | 21 | 6 | 11 | 4 | 27-23 | 29 |
8 | Kolozsvári U Kolozsvári U | 21 | 7 | 8 | 6 | 28-31 | 29 |
9 | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | 21 | 8 | 3 | 10 | 33-33 | 27 |
10 | Petrolul Ploiești Petrolul | 21 | 5 | 12 | 4 | 22-22 | 27 |
11 | Galaci Oțelul Oțelul | 21 | 5 | 11 | 5 | 22-22 | 26 |
12 | Aradi UTA UTA | 21 | 5 | 9 | 7 | 23-28 | 24 |
13 | FC Voluntari Voluntari | 21 | 6 | 6 | 9 | 26-34 | 24 |
14 | Jászvásári Poli Jászvásár | 21 | 5 | 8 | 8 | 25-31 | 23 |
15 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 21 | 4 | 4 | 13 | 13-31 | 16 |
16 | FC Botoșani Botoșani | 21 | 1 | 9 | 11 | 20-39 | 12 |
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!