Hirdetés

Ennél szorosabb nem is lehetne a rájátszás az SZFC és a Gyergyó csoportjában

Rendkívül szoros az állás a 6-os csoportban
Fotó: László Ildikó

Amilyen könnyen indult, olyan nehezen ért véget a Székelyudvarhelyi FC meccse a labdarúgó 3. Ligában, szombaton délután hiába vezetett fél óra után három góllal, nagyot kellett küzdjön a CSO Plopeni-nyel. A Gyergyói VSK vereséggel zárta az alapszakaszt.

A labdarúgó 3. Liga 6-os csoportjának utolsó fordulójában a már felsőházi rájátszást érő helyen álló Székelyudvarhelyi FC az ugyancsak a négy közé bejutott CSO Plopeni-t fogadta a sétatéri stadionban. A tavaszi szezonban még hibátlan hazaiak tökéletesen kezdtek, már a második perc elején Györgyi talált be,

majd Balogh duplázta meg az előnyt a 9. percben – a télen érkezett fiatal középpályásnak ez volt a harmadik találata a 3. Ligában.

Hirdetés
•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Minden az udvarhelyiek akarata szerint zajlott, és habár Györgyit húzódás miatt elég korán le kellett cserélni, nem akadt meg a támadó gépezet, a 31. percben Simó szabadrúgásból szerzett találatával már 3–0-ra ment a házigazda.

Ekkor úgy tűnt, hogy nagyon sima meccs lesz, sőt, a 36. percben büntetőhöz jutottak a hazaiak, amit azonban Gavîrliță a léc fölé lőtte. Ez fordulópont lett a meccsen, hiszen a Plopeni kezdett magára találni, és még a szünet előtt szépített.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Térfélcserét követően pedig nagyon izgalmassá vált a meccs, Deáky szabálytalankodott büntetőt érően, a tizenegyest pedig értékesítették. Innentől az idegek harcáé lett a főszerep, a hazaiaknak végül rengeteg energiát feláldozva sikerült megtartani egygólos előnyüket, így megnyerték a találkozót.

A csoportrangadón a Brassói SR Municipal legyőzte idegenben a CSO Băicoi-t, így mindhárom együttes holtversenyben, 37 ponttal zárta az alapszakaszt.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

A köztük kialakított minitáblázat szerint a Prahova megyeiek végeznek az élen (7 pont), második az SZFC (5), míg Brassó lett a harmadik (4). A felsőházba mégt a CSO Plopeni jutott be.

A felsőházban kilenc meccs vár a csapatokra, az első két helyezett pedig tovább küzd majd a 2. Ligába való feljutásért.

A Gyergyói VSK vereséggel zárta az alapszakaszt, 1–0-ra kikapott a Brassói Kids Tâmpa vendégeként és hatodik lett a csoportban. Az alsóházi rájátszás rendkívül szoros lesz, hiszen az ötödik Breaza és a kilencedik Kids között mindössze négy pont a különbség.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

A Barcarozsnyói Olimpic Cetate–Zernyest mérkőzést nem rendezték meg, mivel a mentővel érkezett orvosnak nem volt nála a pecsétje, így ennek hiányában a játékvezető, a brassói Andreea Vladulescu várt harminc percet, majd lefújta a találkozót. Zernyest nagy valószínűséggel zöld asztalnál 3–0-ra nyer majd.

Labdarúgó 3. Liga, 18. forduló
Székelyudvarhelyi FC–CSO Plopeni 3–2 (3–1),
gólszerző Györgyi (2.), Balogh (9.), Simó (31.), illetve Popescu (40.), Răileanu (52., 11-esből).
SZFC: Deáky – Colceriu (Göndör, 78.), Gergely, Berkeczi, Kovács – Bálint, Lázár, Balogh – Simó, Györgyi (Ronai, 17.), Gavîrliță (Hadnagy, 89.). Vezetőedző: Demény Norbert.

Labdarúgó 3. Liga, 6-os csoport, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz, 18. forduló

3. Liga, 6-os csoport, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

1 hozzászólás
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Kikerült a román válogatott keretéből Marius Corbu

A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Gheorghe Hagi kihirdette végleges keretét a közelgő négy mérkőzésre a Nemzetek Ligája új kiírásában. Marius Corbu nem szerepel a listán, így még várat magára a bemutatkozása a felnőtt nemzeti együttesben.

Megőrizte érintetlenül a hálóját, tartja a lépést a címvédővel az FK Csíkszereda

Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Wass Albertnek nézték a „Vándor székelyt”, a bíróság elrendelte az eltávolítását

A székelyudvarhelyi Emlékezés Parkjában található „Vándor székely”-szobor eltávolítását rendelte el alapfokú ítéletében az Arad megyei törvényszék, mert a felperes állítása szerint ez a Romániában háborús bűnösnek nyilvánított Wass Albert írót ábrázolja.

Krónika

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?

Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.

Főtér

Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

Ez is érdekelheti

Hatgólos székely rangadón aratta első győzelmét a Kézdi SE, Kovászna Brassóban kapitulált

Gergely Alpár mesterhármasával a Kézdivásárhelyi SE nyerte a Gyergyószentmiklósi VSK elleni székely rangadót a labdarúgó 3. Liga 4. fordulójában. Kovászna ezúttal sem járt szerencsével, Brassóban szenvedett vereséget.

Csak döntetlenre futotta az SZFC-től a sereghajtó ellen

Egy ponttal tér haza a Ceahlăul Piatra Neamț elleni kiszállásáról a Székelyudvarhelyi FC, szombaton délután 1–1-es döntetlent játszott a labdarúgó 3. Liga 1-es csoportjának negyedik fordulójában.

Egyelőre megállíthatatlanok a Sepsi OSK fiataljai a 3. Ligában

Negyedik mérkőzését is megnyerte, folytatja hibátlan menetelését a labdarúgó 3. Ligában a Sepsi OSK ifjúsági csapata, amely a 4. fordulóban a Brassói Kids Tâmpát gyűrte le.

Hibátlan maradt a Sepsi OSK II., emberhátrányban ért el döntetlent a KSE

A KSE félidőben még vezetett, de aztán emberhátrányban nem tudta megtartani előnyét a labdarúgó 3. Liga 3. fordulójában. A Sepsi OSK II. sima győzelmet aratott, míg a Kovásznai Kárpátok elszenvedte harmadik vereségét.

Pontot szerzett Putnán az SZFC, első győzelmét ünnepli a VSK Gyergyó

A Székelyudvarhelyi FC 1–1-es döntetlent játszott a Bradul Putna otthonában a labdarúgó 3. Liga harmadik fordulójában, míg a Gyergyószentmiklósi VSK 4–2-re legyőzte a CSM Pașcanit, ezzel megszerezte idénybeli első győzelmét.

Városon belül költözik a Brassói Corona, a Kovásznát már az új helyszínen fogadják

A Kárpátok helyett a Metrom Stadionban játssza hazai mérkőzéseit a labdarúgó 3. Ligába frissen feljutott Brassói Corona. A sportlétesítmény jelenleg felújítás alatt áll, hogy megfeleljen a szövetség előírásainak.

Elherdálta a helyzeteit a KSE, elkésett a hajrával a Kárpátok

Gondjai akadtak a helyzetkihasználással, így egy ponttal kellett beérnie a Kézdivásárhelyi SE-nek a vendég Bákó ellenében, míg a remekül hajrázó Kovásznai Kárpátok Zernyesten szenvedett vereséget a labdarúgó 3. Liga második játéknapján.

Visszahelyeznék Brassót a focitérképre, közel tízezer férőhelyes stadiont építenek

Fontos lépést tettek a brassói Ifjúsági Stadion (Stadionul Tineretului) újjáépítése felé: aláírták a beruházás kivitelezési szerződését. Az új aréna közel tízezer néző befogadására lesz alkalmas, és az UEFA előírásainak is megfelel majd.

A cserék szállították a három pontot az OSK II-nek

Második mérkőzését is megnyerte a Sepsi OSK farmcsapata, amely a labdarúgó 3. Liga 2. fordulójában fordulatos párharcban gyűrte le a Tricolorul Breazát. Nagy Sándor remekül nyúlt bele a mérkőzésbe, a kispadról beálló játékosok döntötték el a találkozót.

A végén mindkét csapat kihagyta a meccslabdát Udvarhelyen

Kemény, végig izgalmas meccset játszott egymással a Székelyudvarhelyi FC és a CSM Vaslui a labdarúgó 3. Liga fordulójában, a péntek délutáni találkozót mindkét csapat megnyerhette volna, ám nem tudták kihasználni meccslabdájukat.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!