Hirdetés

Emberhátrányban is nyerni tudott a Sepsi OSK

Fotó: Pál Árpád

2018. május 15., 20:35

Majdnem egy órán keresztül emberhátrányban játszott a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a labdarúgó 1. Liga alsóházi rájátszásának 10. fordulójában. Ez idő alatt két gólt rúgott Fülöp a vendég Temesvári Polinak, és végül hárommal nyertek a háromszékiek.

2018. május 15., 20:35

Majdnem telt ház előtt lépett pályára kedden délután a két együttes a szentgyörgyi stadionban. Kiegyenlített első félidőt láthatott a háromszéki közönség – túl sok helyzet nem volt, de azok megoszlottak a két oldalon.

Két fontos esemény történt szünetig. A 36. percben durva látványt okozott egy ütközés: a Sepsi OSK-tól Benjamin Kuku, a temesváriaktól pedig Denis Haruț csapódott össze, miközben épp el akarták fejelni a labdát.

Hirdetés

Mindketten a földre zuhantak, de előbbi viszonylag hamar fel tudott kelni, míg Haruțot a mentő vitte le a pályáról. Félidőben már jobban volt, információink szerint visszanyerte eszméletét.

Egy kissé érthetetlen módon az esetet követően a bukaresti játékvezető, Marcel Bîrsan piros lapot mutatott fel Kukunak, holott nem volt szándékos a nigériai játékos mozdulata, ő is csak a labdát akarta elfejelni.

Emberhátrányba került a Sepsi OSK, de így is ő szerezte meg a vezetést.

Az első félidő hosszabbításának ötödik percében szabadrúgáshoz jutottak a hazaiak, amit Fülöp István mesterien végzett el: a sorfal fölött elrúgva a keresztléc alá helyezte a játékszert, az ellenfél kapusa meg sem tudott mozdulni.

Térfélcserét követően a szentgyörgyi csapat foggal és körömmel küzdött az előnye megtartásáért. Ez hatékonyan is működött, olyannyira, hogy ellentámadás révén Fülöp kettőre növelte a hazaiak előnyét a 80. percben.

Nem sokkal később kiegyenlítődtek az erőviszonyok, Gabriel Cânu a 83. percben megkapta a második sárga lapját is, így idő előtt mehetett az öltözőbe.

•  Fotó: Pál Árpád Galéria

Fotó: Pál Árpád

Ugyanennél a helyzetnél szabadrúgáshoz jutott a Sepsi OSK, amit Tandia végzett el, a középre rúgott labdája megpattant Mihai Romanon, és ezzel az öngóllal 3–0-ra nyertek a háromszékiek. Nagyon fontos három pontot gyűjtöttek be a piros-fehérek, egyre távolabb kerülnek a kieséstől.

Labdarúgás, 1. Liga, rájátszás, alsóház, 10. forduló:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–Temesvári Poli 3–0 (1–0),
gólszerzők: Fülöp István (45+5., 80.), illetve Roman (84., öngól).
Kiállítva: Kuku (41.), illetve Cânu (83.)

További mérkőzések:
Bukaresti Juventus–Bukaresti Dinamo – kedd, 21 óra
FC Botoșani–Concordia Chiajna – szerda, 18.30
Medgyesi Gaz Metan–FC Voluntari – csütörtök, 20.45

Felsőház (utolsó forduló):
Jászvásári Poli–CSU Craiova – május 18., péntek, 20.45
FCSB–Astra Giurgiu – május 20., vasárnap, 20.45
Kolozsvári CFR–FC Viitorul – május 20., vasárnap, 20.45

Ranglista:
1. Kolozsvári CFR 47 pont
2. FCSB 46
3. Viitorul 35
4. Craiova 35
5. Astra Giurgiu 33
6. Jászvásár 24
...
7. Dinamo 41
8. Botoșani 32
9. Sepsi OSK 29
10. Voluntari 24
11. Chiajna 23
12. Medgyes 22
13. Temesvár 22
14. Juventus 16

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Mégsem a pénz az úr: vissza kell állítani a „magyar világ” egyik épített örökségét

Lemondott tisztségéről Sorin Ciurariu aradi főépítész, miután a bíróság jogerős ítéletben mondta ki, hogy törvénytelen módon állították ki az engedélyt az egykori Andrényi-terményraktár lakóépületté történő átalakítására.

Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Ez is érdekelheti

Papírforma eredményekre és látványos meccsekre számít a sepsiszentgyörgyi bunyós

A labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjének hajrájához érkeztünk, péntek este és szombat hajnalban újabb három mérkőzést rendeznek. Ezúttal Toró Ákost, a sepsiszentgyörgyi bunyóst kértük fel, hogy tippelje meg a párharcok végkimenetelét.

Valentin Suciu már pihent eleget, új kihívásra vágyik

Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.

Korábbi csapatához igazolt Bara Levente

A Szatmárnémeti Olimpia VSK csapatánál folytatja a székelyudvarhelyi középpályás. Bara Levente három év után újra a klub színeiben játszik.

Elképesztő hajrában győztek a portugálok, igazolták a papírformát a svájciak

A párharcok favoritjai harcolták ki a továbbjutást a labdarúgó-világbajnokság péntek hajnali és reggeli tizenhatoddöntőjében. Portugália hátrányból fordítva múlta felül Horvátországot, míg Svájc két góllal nyert Algéria ellen.

Különösebb erőfeszítés nélkül jutott nyolcaddöntőbe Spanyolország

Nem sok esélye volt Ausztriának a labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjében. A spanyol válogatott végig kézben tartotta a mérkőzést, 3–0-s győzelmével magabiztosan jutott be a legjobb tizenhat közé.

A világbajnokságon már beváltak, hét új szabály érkezik a Szuperligába

Már nincs sok hátra a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének rajtjáig, amelynek első fordulójától hét új szabály lép életbe. Az újítások közül több már az idei vébén is megjelent, elsődleges céljuk pedig az időhúzás visszaszorítása.

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Spanyol továbbjutást tippel a legsikeresebb székelyföldi biatlonedző

Újabb összecsapások következnek a labdarúgó-világbajnokságon, a csapatok a legjobb tizenhat közé jutásért küzdenek. A Székely Sport tippjátékában ezúttal Márton Simon biatlonszakedző osztotta meg várakozásait, aki a favoritok sikerére számít.

Újabb kulcsjátékos távozott az ASA-tól, másodosztályú társaikkal gyakorolnak

Javában zajlanak az edzések a labdarúgó 2. Liga új szezonjára készülő Marosvásárhelyi ASA-nál, a csapat öt barátságos mérkőzést játszik. A klub egyelőre egyetlen érkezőről sem számolt be, a távozók listájára viszont újabb kulcsjátékos neve került fel.

Hihetetlen végjáték után jutott tovább Belgium, az Egyesült Államok sem hibázott

Két újabb válogatott csatlakozott a labdarúgó-világbajnokság legjobb tizenhat csapatához. Belgium óriási fordítással, a hosszabbítás utolsó pillanataiban búcsúztatta Szenegált, míg az Egyesült Államok emberhátrányban is legyőzte Bosznia-Hercegovinát.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!