A szerdán a Mezőkövesd ellen kupadöntőt vívó Honvéd 2018. augusztus 25. óta először tudta legyőzni a Debrecent, amelytől azóta két döntetlen mellett kétszer kikapott. Pisont István ötödik alkalommal irányította a kispestieket, és először nyert csapatával.
A DVSC a bajnoki szezonban 13. idegenbeli találkozóján kilencedik alkalommal maradt alul, vendégként ennél rosszabb mérlege csak a sereghajtó Kaposvárnak van.
A hétszeres bajnokcsapat így továbbra is a forró zónában maradt, egy pontra van a már kieső helyen álló Pakstól.
A forduló rangadóján a Puskás Akadémia a címvédő Ferencvárosi TC-t fogadta a felcsúti Pancho Arénában, ahol nagyjából hatszáz néző volt kíváncsi a találkozóra. A vezetést a Fradi szerezte meg, egy szép passz után Nguen Tokmac fordult le szépen védőjéről és lőtte ki a bal alsót. Sokáig nem volt előnyben a vendég együttes, mivel a 31. percben Lovrencsics öngólt vétett.
A második félidőben a Székelyföld Labdarúgó Akadémia növendéke, Tamás Nándor is lehetőséget kapott, ám pályára lépését követően csapata rögtön emberhátrányba került, Yoell van Nieff középpályás kapta meg második sárga lapját. A hátra maradt húsz percben kevés helyzet alakult ki, a Fradi főleg távolról próbálkozott, hiába. Mivel korábban a MOL Fehérvár FC döntetlent játszott Pakson, így nem változott a Ferencváros előnye, továbbra is 9 ponttal vezeti a bajnokságot.
OTP Bank Liga, 26. forduló:
Budapest Honvéd FC–Debreceni VSC 3–1 (1–0)
Gólszerzők: Kamber (15.), Ugrai (51., 11-esből), Szendrei (89.), illetve Adeniji (69.)
Kiállítva: Kamber (65., Honvéd)
Puskás Akadémia FC–Ferencvárosi TC 1–1 (1–1)
Gólszerzők: Lovrencsics (31. – öngól), illetve Nguen (17.)
Kiállítva: van Nieff (Puskás Akadémia, 70.).
Korábbi eredmények:
Kaposvári Rákóczi FC–Zalaegerszegi TE 0–6 (0–5)
Kisvárda Master Good–Újpest FC 1–0 (0–0)
Diósgyőri VTK–Mezőkövesd Zsóry FC 1–0 (0–0)
Paksi FC–MOL Fehérvár FC 0–0.
A bajnokság állása:
1. Ferencváros 60
2. Mol Fehérvár 51
3. Mezőkövesd 45
4. Diósgyőr 40
5. Puskás Akadémia 40
6. Honvéd 37
7. Kisvárda 34
8. Zalaegerszeg 31
9. Debrecen 30
10. Újpest 29
11. Paks 29
12. Kaposvár 10.
Kiválóan szerepel a női élvonalban a Puskás Akadémia csapata, amelynek kapuját ősztől az FK Csíkszeredától érkező Tankó Réka Boglárka védi. A felnőtt fociválogatottba is behívott hálóőrrel beszélgettünk.
Mindhárom mérkőzését elveszítette a romániai teremlabdarúgó-válogatott a horvátországi Futsal Week barátságos tornán, ahol az ötödik helyért lejátszott gólgazdag találkozón 8–5-re kikapott Magyarországtól, így az utolsó pozícióban végzett.
Hét autó érintett abban a balesetben, amely szombaton délután történt Dálnok községben a 11-es országúton – közölte az országos rendőr-főkapitányság. Jelenleg áll a forgalom a helyszínen.
Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.
Életét vesztette egy román alpinista egy expedíció során a chilei Ojos del Salado tűzhányón, amely a világ legmagasabb aktív vulkánja. A chilei csendőrség speciális egységei rendkívül nehezen megközelíthető helyről próbálják meg kiemelni a holttestet.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!