A kedden délután Bukarestben megtartott sorsoláson az FK Csíkszereda elkerülte az erősebb élvonalbeli csapatokat (Bukaresti Dinamo, Kolozsvári U, Nagyszebeni Hermannstadt FC vagy Petrolul Ploiești), de így is kemény ellenféllel kell megküzdenie, az augusztus 28-ára, szerdára tervezett kupafordulóban az élvonal újoncát, az Unirea Slobozia együttesét fogadja.
A két csapat ismeri egymást, tavaly a Ialomița megyei alakulat a másodosztályban szerepelt, amelynek megnyerésével feljutott az élvonalba.
Érdekesség, hogy ezt a párharcot megelőzően a Slobozia szombaton, augusztus 24-én este már Székelyföldre látogat, a Szuperliga 7. fordulójához tartozó mérkőzésen a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK vendége lesz.
A másodosztályban újonc Nyárádtői Unirea verhető ellenfelet kapott, a marosszéki gárda Ilfov megyébe, a 3. ligás CS Popeşti-Leordeni otthonában játszik.
A továbbjutás egyetlen mérkőzésen dől el, a találkozókat (a tévés meccsek kivételével) augusztus augusztus 28-án rendezik.
Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.
Az történt, amire számítani lehetett: Hollandia nem tudta nehézzé tenni Románia dolgát, az esélyesebb együttes különösebb megerőltetés nélkül megnyerte a Sencsenben zajló divízió I/B világbajnokságon az első mérkőzését. Jól indul számukra a viadal.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!