Nagy volt a feszültség a lefújás után mindkét táborban, a hazaiaknál a szomorúság és a csalódottság érződött, a vendégeknél pedig óriási öröm tört ki.
A meccset követően a két vezetőedző nyilatkozott a Székelyhonnak.
„Nagyon nehéz értékelni. Voltak helyzeteink, de azokat elsiettük. Még rúghattunk volna gólokat, meg volt az esély erre, de az a tiszta fej, ami ehhez kellett volna, az nem volt meg szinte senkinek a játékosaim közül. Elveszítettük a fejünket, kezdtünk kapkodni. Sajnos.
A folytatásról, arról, hogy mi lesz a stratégia, arról még nem tudok nyilatkozni. Előbb erről kell beszélgessünk a vezetőséggel” – fejtette ki Valentin Suciu, az FK Csíkszereda vezetőedzője.
Társa, a Brassói FC trénere elmondta, nehéz mérkőzésre számított, és az is volt. „egy jó csapat ellen, egy olyan együttes ellen, amelynek célja a legjobb hat közé jutás volt, és saját kezében volt a sorsa. Mindenki biztos áldozatnak tartott minket, de nem így lett.
Voltak a hazai csapatnak is helyzetei, de nekünk is volt egy órási gólhelyzetünk, amikor Angelov csak a kapussal szemben kihagyta a ziccert. Sokat szenvedünk a játékban, de számít, hogy hat új játékosunk van a keretben. Óriási gond még az, hogy Brassóban havasak a pályák, nincs füves pálya ahol készülhetnénk. Mindezek ellenére garantálom, hogy a Brassói FC nem fog kiesni a második ligából” – nyilatkozta Călin Moldovan.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!