Két hatvan perces félidőt tartott a mérkőzés, amelyen a kolozsváriaknál Dan Petrescu vezetőedző szinte minden rendelkezésre álló játékost a pályára küldött, kivéve az első számú kapust, Arlauskist.
Az egyetlen találatot az első játékrész végén szerezték az ukránok, míg a CFR a legnagyobb egyenlítési lehetőségeit a meccs hajrájában hagyta ki.
A találkozónak karitatív célja is volt,
az 5 lejes belépővel a nézők – mindössze 300-an voltak a lelátón – nemes célt támogattak, a befolyt összeget ugyanis a klub egy ritka betegséggel született kislány megsegítésére adományozza.
A kolozsvári együttes legközelebb szeptember 13-án, pénteken 21 órától játszik a bajnokságban, amikor az FC Voluntari-t fogadja az 1. Liga 9. fordulójában.
Csúfos kudarccal zárta az évet az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában, öt gólt kapott az Universitatea Craiovától. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Ilyés Róbert vezetőedző nem kertelt és komoly változásokat helyezett kilátásba.
Rangos nemzetközi megmérettetést nyert Kanadában a Székelyföldi Jégkorong Akadémia U16-os elitképzéses együttese. Az erdélyi fiatalok veretlenül végeztek az első helyen.
Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.
Miért ízetlen a mangó, savanyú a narancs és apró a citrom a romániai boltokban? Miközben az európai uniós szabályok elvben valamennyi tagállamban azonosak, a polcokra kerülő gyümölcsök minősége mégis élesen eltér a keleti és a nyugati tagállamokban.
Beomlott kedden egy nagyszebeni hotel beltéri medencéje fölötti mennyezet, a hatóságok életbe léptették a vörös beavatkozási tervet – közölte a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!