A 27 éves, észak-macedóniai támadó a 2017–2018-as szezon téli szünetében, pontosabban 2018 januárjában csatlakozott a háromszéki együtteshez. Első félszezonjában az 1. Liga alsóházában játszott, 12 meccsen kapott szerepet, három gólt szerzett és kiosztott egy gólpasszt. A 2018–19-as kiírásban csak az alapszakaszban játszott, mivel
február közepétől a bajnokság végéig sérülés miatt már nem tudott pályára lépni.
Az alapszakaszban kilencszer volt kezdő, tizenegyszer pedig csereként kapott lehetőséget,
öt góllal és két gólpasszal járult hozzá, hogy a Sepsi OSK bejutott a felsőházi rájátszásba.
Az idei bajnokságban mindössze kétszer lépett pályára, az FCSB elleni hazai, illetve a Medgyesi Gaz Metan elleni idegenbeli mérkőzéseken, összesen 31 percet töltött a pályán. A két említett meccsen kívül csupán a Viitorul elleni hazai találkozóra volt nevezve a Sepsi OSK keretébe.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!