Adott volt a feladat a Székelyudvarhelyi FC-nek az alapszakasz utolsó fordulójában: több pontot kellett szereznie Zernyesten, mint a brassói városi rangadón a táblázaton negyedik Kids Tâmpa a sereghajtó SR Municipal ellen.
Ennek ellenére az udvarhelyiek számára gyakorlatilag 0–1-ről indult a mérkőzés, hiszen az első percben Merloiu megszerezte a vezetést Zernyestnek. Sokáig nem volt hátrányban a vendég együttes, egy szabadrúgást követően Kovács fejelte középre a labdát, ahol jól helyezkedett Cezar Bud és közelről a hálóba bólintott. Ezután egy ütközés után percekig állt a játék, Tordai térde sérült meg, az SZFC játékosát le kellett cserélni.
Mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek a folytatásban, a hálóőrök viszont végezték a dolgukat. A 36. percben ritkán látható potyagóllal ismét előnybe került Zernyest,
Ilie távoli lövését követően a labda megcsúszott egy víztócsában, ez pedig becsapta a vetődő Vlasát.
Az udvarhelyiektől Simó válaszolhatott volna, ám szabadrúgásból nem találta el a kaput.
Habár nagyon rossz állapotú játéktéren rendezték a mérkőzést, a szünetet követően egymás után alakította ki a helyzeteket az SZFC, de gólt viszont nem tudott szerezni. Telt az idő, és mivel a Kids Tâmpa vezetett az SR ellen, gyakorlatilag nullára csökkentek az udvarhelyiek felsőházi reményei.
Ennek ellenére a fiúk mindent megtettek az egyenlítés érdekében, de a szerencse is elpártolt tőlük, így vereséggel zárták az alapszakaszt és akárcsak tavaly, idén is az alsóházban folytatják.
A tavaszi szezon egyáltalán nem úgy alakult, mint ahogy Udvarhelyen elképzelték, mindössze egy pontot szereztek a lejátszott három meccsükön, ez pedig kevésnek bizonyult, hogy megtartsák helyüket a felsőházban.
Az SZFC 29 ponttal vág neki a rájátszásnak, tíz ponttal többel, mint a mögötte álló Kézdivásárhelyi SE.
| 2024. 03. 23. 15:00 | Zernyesti Olimpic Zernyest | Székelyudvarhelyi FC SZFC | 2-1 |
| 2024. 03. 23. 15:00 | Barcarozsnyói Olimpic Cetate Barcarozsnyó | Kézdivásárhelyi SE KSE | 1-0 |
| 2024. 03. 23. 15:00 | Viitorul Curița Viitorul Curița | Tatrangi Ciucaș Tatrang | 2-2 |
| 2024. 03. 23. 15:00 | Brassói Kids Tâmpa Brassói Kids | Brassói SR Municipal Brassói SR | 1-0 |
| 2024. 03. 23. 15:00 | AFC Câmpulung – Muscel 2022 AFC Câmpulung | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. Sepsi OSK II. | 4-1 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | AFC Câmpulung – Muscel 2022 AFC Câmpulung | 18 | 13 | 3 | 2 | 41-12 | 42 |
2 | Zernyesti Olimpic Zernyest | 18 | 12 | 4 | 2 | 55-23 | 40 |
3 | Barcarozsnyói Olimpic Cetate Barcarozsnyó | 18 | 11 | 4 | 3 | 38-19 | 37 |
4 | Brassói Kids Tâmpa Brassói Kids | 18 | 9 | 6 | 3 | 27-15 | 33 |
5 | Székelyudvarhelyi FC SZFC | 18 | 8 | 5 | 5 | 28-14 | 29 |
6 | Kézdivásárhelyi SE KSE | 18 | 5 | 4 | 9 | 16-29 | 19 |
7 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. Sepsi OSK II. | 18 | 5 | 1 | 12 | 25-33 | 16 |
8 | Viitorul Curița Viitorul Curița | 18 | 4 | 4 | 10 | 26-36 | 16 |
9 | Tatrangi Ciucaș Tatrang | 18 | 3 | 4 | 11 | 17-46 | 13 |
10 | Brassói SR Municipal Brassói SR | 18 | 2 | 1 | 15 | 11-57 | 7 |
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Az egy nappal korábbi parádés Sportklub-győzelem után ezúttal a miskolci DVTK Jegesmedvék látogattak a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályára, az Erste Liga alapszakaszának keretében. A Hargita megyei együttes ezúttal is nagyszerű játékkal rukkolt elő.
Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!