Kedden este Madridban játszott barátságos jellegű találkozót a román és a kolumbiai labdarúgó-válogatott. Két olyan együttes csatája volt ez, amelyikek eléggé hosszú veretlenségi sorozatot tudtak maguk mögött. Edi Iordănescu csapata tizenegy, míg ellenfele húsz párharcon keresztül nem talált legyőzőre.
Jól indította a meccset a dél-amerikai gárda, már a hatodik percben megszerezte a vezetést, a folytatásban is sokkal veszélyesebb támadásokat vezetett, még a pihenő előtt megduplázta előnyét.
A második félidőben valamelyest rendezte sorait a román együttes, pár helyzetet összehoztak a szünetet követően, de ezen felvonásban is jobb volt Kolumbia, megszerezte a harmadik találatot is.
Ianis Hagi a végjátékban szépített, aztán Tănase a hosszabbítás utolsó percében állította be a 3–2-es végeredményt
Két ízben a világbajnokságon (1994-ben és 1998-ban) Románia diadalmaskodott Kolumbia ellen, egyszer pedig 2006-ban barátságos meccsen döntetlent játszott a két együttes. Most először nyert Kolumbia.
A román fociválogatott veretlenség sorozata ezzel megszakadt, legutóbb 2022 novemberében Szlovéniától kaptak ki.
Labdarúgó barátságos mérkőzés:
Kolumbia–Románia 3–2 (2–0).
Gólszerzők: Cordoba (6.), Arias (35.), Asprilla (80.), illetve Hagi (84.), Tănase (90+4.).
Alig egy év után távozhat Marius Coman, a Sepsi OSK csatára, aki nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, az utóbbi időben pedig a szurkolókkal is nagyon megromlott a kapcsolata. Minden jel arra utal, hogy az élvonalban folytatja pályafutását.
Nem csak a pályán mutatott játékkal vannak súlyos gondok a háromszéki együttesnél, hanem a mentalitás és a hozzáállás sem megfelelő – árulta el Ovidiu Burcă, a piros-fehérek vezetőedzője. A Corvinul elleni vereség után csalódottan értékelt a szakember.
Kereskedelmi egység épülete gyulladt ki Parajdon hétfőn éjszaka, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók.
A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.
A Versenytanács elvi hozzájárulását adta ahhoz, hogy a román Annabella kiskereskedelmi vállalat megvásárolja azt a 87 üzletet, amelyek eladását vállalta a Mega Image annak érdekében, hogy véglegesíthesse a Profi Rom Food felvásárlását.
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!