Az élvonalbeli bajnokság alapszakaszát a nyolcadik helyen befejező vásárhelyiek szerdán délután a másodosztály 2-es csoportjában az ötödik pozícióban végzett kolozsváriak vendégeként léptek pályára. A mérkőzésen egyetlen találat döntött, a gól nélküli első félidőt követően a CFR tudott eredményes lenni, így meglepetésre kiejtette a marosvásárhelyi csapatot.
Mihály Sándor, a Marosvásárhelyi SE vezetőedzője elmondta, a játékosok már vakációs hangulatban érezték magukat, nem vették kellően komolyan ezt a mérkőzést.
Volt néhány helyzetünk, de ezeket nem sikerült kihasználni, az ellenfél pedig a kevés lehetőségéből egyet ki tudott használni” – összegzett a szakvezető.
Az 1. Liga alapszakaszában a Marosvásárhelyi SE tizenegy mérkőzésen mindössze tíz pontot gyűjtött (három győzelem, egy döntetlen, hét vereség), így tavasszal az alsóházban folytatja. Az őszi szezonnal kapcsolatban Mihály Sándor megjegyezte, hogy ez
eléggé vegyesre sikeredett, voltak kimagasló teljesítmények, de hullámvölgyek is, és többet is ki lehetett volna hozni belőle.
Hozzátette, neki is megvan a felelőssége, nem mindig hozta meg a megfelelő döntéseket, de a játékosok is át kellene gondolják, hogy milyen hozzáállással lépnek pályára. Kiemelte, a közeljövőben azon kell dolgozzanak, hogy kiküszöböljék a hiányosságokat és kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtsanak, remélik, hogy tavasszal jobb arcukat fogják mutatni.
Női labdarúgó Román Kupa, tizenhatoddöntő:
Kolozsvári CFR–Marosvásárhelyi SE 1–0 (0–0).
Négy mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi testülete a Budapest Jégkorong Akadémia HC egyik játékosát, miután súlyos sportszerűtlenség történt a Gyergyói Hoki Klub elleni bajnokin.
Vendégsikerrel zárult a karácsony utáni első erdélyi rangadó a jégkorong Erste Ligában. Pénteken este a házigazda Csíkszeredai Sportklub ütötte az első gólt a Brassói Corona elleni mérkőzésen, a vendégek azonban erre öttel válaszoltak.
Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.
Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.
A volt román raliversenyző, Titi Aur elmagyarázta, hogy Pitești-Craiova autópályán történt pénteki tömegkarambol – amelyben 12 autó és 32 személy volt érintett – oka az úgynevezett „nyájszellem” volt.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!