Hirdetés

Élmezőnyben az MSE

A sérülések ellenére eredményesek tudnak lenni a bordó-feketék 
Fotó: Blur Sports Events • Forrás: Facebook/MSE

2018. szeptember 09., 14:17

Hazai pályán is megszerezte első győzelmét a labdarúgó 3. Ligában újonc Marosvásárhelyi MSE, pénteken a Sziget utcai stadionban 2–1-re nyert a Szászhermányi FC ellen, és ezzel csatlakozott az élmezőnyhöz.

2018. szeptember 09., 14:17

Nehéz ellenféllel találkozott a labdarúgó 3. Liga 3. fordulójában a marosvásárhelyi csapat. Miután egy héttel korábban Medgyesen megszerezte szezonbeli első győzelmét, a fiatal együttes a tapasztaltabb játékosokkal rendelkező Szászhermányi FC-t fogadta. A Brassó megyei gárda az előző két idényben a bajnokság 1. csoportjának élmezőnyében végzett, sőt egyszer a feljutáshoz is közel állt. 

A mérkőzésen gyakorlatilag már az első félórában kialakult a végeredmény. Az MSE kiválóan kezdett, és Mihály Zoltán góljával hamar előnyhöz jutott, de aztán Claudiu Fînariu révén a vendégek egyenlítettek.

Hirdetés

Röviddel ezután viszont Rareș Ruja találatával ismét a marosvásárhelyieknél volt a vezetés, amit végig meg is tartottak. A második félidőben ugyanis remekül zártak a védelemben, de győzelmükhöz az is hozzájárult, hogy a vendégek sokáig emberhátrányban játszottak.

A meccs után Fehér Csaba, az MSE edzője elégedetten nyilatkozott a csapat teljesítményéről:

Játékosaim lassan kezdenek hozzászokni ahhoz, amit egy magasabb szint megkövetel. Sajnos ezen a mérkőzésen a hetedik játékosunk sérült le, de fiatal keretünk van, és azoknak, akik a sérültek helyét átveszik, bizonyítaniuk kell.

Közölte, hogy bár az ellenfél birtokolta többet a labdát, ezt ők szándékosan hagyták, mivel tudták, hogy nagyon tapasztalt játékosaik vannak a középpályán, ezért inkább átengedték az irányítást, tömörítettek a védelemben, és megpróbálták a keletkező teret ellentámadásokkal kihasználni.

•  Fotó: Blur Sports Events • Forrás: Facebook/MSE Galéria

Fotó: Blur Sports Events • Forrás: Facebook/MSE

Egymás utáni második győzelmével az MSE már a bajnokság élmezőnyéhez tartozik, és hat pontjával a negyedik helyet foglalja el, egy ponttal lemaradva az éllovas Nagybányai Minaurtól. A következő fordulóban a marosvásárhelyi csapatnak nehéz kiszállása lesz, a Tasnádi Unirea otthonába látogat.

Meglepő győzelmet aratott a szezont gyengén kezdő Szászrégeni Avântul, hazai pályán Cristian Chirilă találatával 1–0-ra nyert a csoport legnagyobb esélyesének tartott FK Csíkszereda ellen, és ezzel felzárkózott a középmezőnyhöz.

•  Fotó: Blur Sports Events • Forrás: Facebook/MSE Galéria

Fotó: Blur Sports Events • Forrás: Facebook/MSE

Mégsem zártak tökéletes fordulót a Maros megyeiek, mivel a Radnóti SK 3–1-re veszített a Székelyudvarhelyi FC elleni kiszállásán, és ezzel lecsúszott a tabella aljára.

Labdarúgó 3. Liga, 5. csoport, 3. forduló:
Marosvásárhelyi MSE–Szászhermányi FC 2–1 (2–1),
gólszerzők: Mihály Zoltán (9.), Rareș Ruja (27.), illetve Claudiu Fînariu (24.).
MSE: Molnár Dávid (Kristály Hunor, 46.) – Mihály Zoltán, Székely Ervin, Mircea Ungur, Papp Norbert, Totó Szilárd, Moldován Tamás, Rareș Ruja, Tamás Attila, Dan Velichea (Tóásó Roland, 46., Tamás Róbert, 68.), Borbély Roland (Laczkó Szilveszter, 87.).
Szászhermány: Vlad Sima – Laurențiu Moldovan, Cristian Merdariu, Mihai Rotaru, Diego Alupoaie (Pakucs Norbert, 68.), Claudiu Fînariu (Ionuț Mîndru, 85.), Ovidiu Covaciu (Petre Plumb, 75.), Bogdan Roșu (Grigore Voicu, 58.), Bogdan Minciună, Robert Vasiloi. Vezették: Răzvan Necrici (Románkékes) – Gheorghe Tarba (Kovás), Marius Lazăr (Beszterce).

További eredmények:
Kolozsvári Sănătatea–Barcarozsnyói Olimpic 1–0 (0–0)
Tordai Arieșul–Tasnádi Unirea 1–1 (0–1)
Besztercei Gloria–Medgyesi Gaz Metan II. 4–1 (3–0)
Dési Unirea–Kolozsvári CFR II. 0–0
Nagybányai Minaur–Lénárdfalvi Comuna 1–0 (0–0).

Labdarúgó 3. Liga, 5-ös csoport
M GY D V GK P
1. FK Csíkszereda 30 22 5 3 80–18 71
2. Lénárdfalva 30 20 3 7 85–34 63
3. Nagybányai Minaur 30 16 9 5 46–22 57
4. Barcarozsnyói Olimpic Cetate 30 17 4 9 39–30 55
5. Kolozsvári Sănătatea 30 16 5 9 52–32 53
6. Szászrégeni Avântul 30 15 7 8 46–31 52
7. Tordai Arieșul Sticla 30 14 8 8 50–35 50
8. Kolozsvári CFR II. 30 13 7 10 62–46 46
9. Besztercei Unu Fotbal Gloria 30 12 7 11 46–44 43
10. Székelyudvarhelyi FC 30 11 5 14 41–40 38
11. Dési Unirea 30 9 9 12 42–41 36
12. Szászhermányi FC 30 9 8 13 42–43 35
13. Tasnádi Unirea 30 8 6 16 47–67 30
14. Marosvásárhelyi MSE 30 6 4 20 26–86 22
15. Medgyesi Gaz Metan II. 30 3 3 24 26–81 12
16. Radnóti SK 30 3 2 25 34–114 11

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Ez is érdekelheti

Elképesztő hajrában győztek a portugálok, igazolták a papírformát a svájciak

A párharcok favoritjai harcolták ki a továbbjutást a labdarúgó-világbajnokság péntek hajnali és reggeli tizenhatoddöntőjében. Portugália hátrányból fordítva múlta felül Horvátországot, míg Svájc két góllal nyert Algéria ellen.

Különösebb erőfeszítés nélkül jutott nyolcaddöntőbe Spanyolország

Nem sok esélye volt Ausztriának a labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjében. A spanyol válogatott végig kézben tartotta a mérkőzést, 3–0-s győzelmével magabiztosan jutott be a legjobb tizenhat közé.

A világbajnokságon már beváltak, hét új szabály érkezik a Szuperligába

Már nincs sok hátra a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének rajtjáig, amelynek első fordulójától hét új szabály lép életbe. Az újítások közül több már az idei vébén is megjelent, elsődleges céljuk pedig az időhúzás visszaszorítása.

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Spanyol továbbjutást tippel a legsikeresebb székelyföldi biatlonedző

Újabb összecsapások következnek a labdarúgó-világbajnokságon, a csapatok a legjobb tizenhat közé jutásért küzdenek. A Székely Sport tippjátékában ezúttal Márton Simon biatlonszakedző osztotta meg várakozásait, aki a favoritok sikerére számít.

Újabb kulcsjátékos távozott az ASA-tól, másodosztályú társaikkal gyakorolnak

Javában zajlanak az edzések a labdarúgó 2. Liga új szezonjára készülő Marosvásárhelyi ASA-nál, a csapat öt barátságos mérkőzést játszik. A klub egyelőre egyetlen érkezőről sem számolt be, a távozók listájára viszont újabb kulcsjátékos neve került fel.

Hihetetlen végjáték után jutott tovább Belgium, az Egyesült Államok sem hibázott

Két újabb válogatott csatlakozott a labdarúgó-világbajnokság legjobb tizenhat csapatához. Belgium óriási fordítással, a hosszabbítás utolsó pillanataiban búcsúztatta Szenegált, míg az Egyesült Államok emberhátrányban is legyőzte Bosznia-Hercegovinát.

Szalay duplájával nyert az FK Csíkszereda az ausztriai edzőmérkőzésén

Győzelemmel kezdte ausztriai edzőtáborának felkészülési mérkőzéseit az FK Csíkszereda. Szabó István együttese szerdán este legyőzte a szerb élvonalbeli FK Radnički Niš csapatát.

Sokáig vezetett a Kongói DK, aztán Kane továbblőtte az angolokat

Korán szerzett előnyt a Kongói DK, az angolok alaposan megizzadtak, hogy erre válaszoljanak. A gólfelelősük duplájával állva maradtak a focivébén.

Most érkezett el az ideje a Parajdi SK-nak, meg is nyerték az Udvarhely körzetit

A dobogón már többször állt, végül a nemrég zárult Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság kiírását elhódította a Parajdi SK. Végig vezette a pontvadászatot, a győzelméhez nem fért kétség.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!