Szinte győzelmi kényszerben érezhette magát a házigazda német alakulat, ugyanis az eddigi fordulókban nem igazán szerepelt jól, minél több pontot kell gyűjtenie ahhoz, hogy bebiztosíthassa továbbjutását. Habár ők számítottak a meccs favoritjának, az FCSB bátran kezdett és többször is zavarba hozta a hazai csapatot.
Az első tíz percben mindkét gárdának megvolt a maga távoli lövése, de a kaput nem sikerült eltalálni. Az első német lehetőségre több mint félórát kellett várni, ekkor Chaves próbálkozott, de Târnovanu könnyedén hárított.
Azonnal jött a válasz túloldalon, a mérkőzés legnagyobb ziccere adódott Adrian Șut előtt, aki teljes erőből telibe lőtte a kapust, maradt a 0–0.
Az első játékrész ráadásában vezetést szerezhetett volna a Hoffenheim, de Larsen rendkívül pontatlanul bólintott. A fordulást követően magához ragadta a kezdeményezést a házigazda, sokkal több lehetősége volt, mint ellenlábasának, de vagy pontatlan volt a befejezés, vagy Târnovanu hárított.
A hajrában jöhetett volna a hideg zuhany a hazaiak számára, azonban Baba Alhassan lövését Baumann bravúrral tolta ki szögletre.
Nem született gól, pontosztozkodás lett a vége. A játékvezető nyolc sárgát osztott ki, folyamatosan fegyelmeznie kellett a játékosokat.
Az FCSB örülhet az egy egységnek, ezzel ideiglenesen fellépett a hetedik helyre, ami a legjobb tizenhat közé való bejutást jelenti majd a főtábla végén.
A hétvégén súlyos sérülést szenvedett az FK Csíkszereda ifijátékosa, Ioó Edvin, akit helikopterrel szállítottak Marosvásárhelyre. A fiatal futballistán életmentő szívműtétet hajtottak végre, állapota stabilizálódott.
Folyamatos bírságok sújtják az FK Csíkszeredát a székely és magyar szimbólumok lelátókon való használata miatt. Az első figyelmeztetés után már három pénzbüntetés is érkezett, miközben a klub minden döntést megfellebbezett.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat Csíkszeredai mentőpontjának főasszisztense, Szabó Lenke – jelentette be a mentőszolgálat.
Ilie Bolojan román kormányfő elmondása szerint „pragmatikus megbeszélést” folytatott szerdán Budapesten Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel.
A román hadsereg kötelékében Besszarábia „visszaszerzéséért” szerzett „érdemeivel” indokolja a román államfő, miért tüntette ki azt a 107 éves háborús veteránt, aki egyes szakértők szerint a nácik oldalán részt vett többek között az odesszai mészárlásban.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!