A csapat vezetősége hét felkészülési mérkőzést kötött le. Az elsőt még Csíkszeredában játssza az FK, szombaton délben 12 órától a Brassó megyei 4. Liga harmadik helyezettjét, a Brassói Colţea együttesét fogadja az Erőss Zsolt Aréna melletti műgyepes pályán.
Ezt követően Valentin Suciu legénysége január 24-én ciprusi edzőtáborba utazik. A klub honlapján megjelent hír szerint hat kemény meccs vár a fiúkra,
hiszen mindegyik ellenfelük az első osztályban játszik, többek között megküzdenek a litván és a ciprusi bajnokság első helyezettjével is.
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Hamar megtalálta a távozó Szabó István utódját az FK Csíkszereda: a klub csütörtök délután bejelentette, hogy a csapatot korábban négy éven át irányító Valentin Suciu visszatér a szuperligás együttes kispadjára.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!