Mint ismert, még tavaly novemberben látott napvilágot az a tény, hogy a két székelyföldi klub, a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK és az FK Csíkszereda a Magyar Labdarúgó-szövetségen keresztül – egyaránt egymilliárd forintos (3,2 millió eurós) támogatást kapott a magyar kormány részéről sportinfrastruktúrája fejlesztésére és más befektetési projektek megvalósítására, elsősorban akadémiáinak működtetésére.
A sportoldal szombaton közzétett cikkéből kiderül, hogy a két intézmény már válaszolt is a politikus feltevésére, a hivatalos levél tartalmából pedig kiderül,
hogy semmilyen ellenőrzést nem tartott a két klubnál, mi több, csak abban az esetben látják ezt szükségesnek, ha sikkasztásra utaló jeleket tapasztalnak.
Ezzel a válasszal Florin Claudiu Roman semmiképp nem volt megelégedve, és közölte, hogy lesz még folytatása ennek az ügynek. Szerinte ugyanis nem kapott egyértelmű választ, és kéri, hogy a klubok iratokkal támasszák alá, illetve tegyék publikussá, hogy pontosan mire is költik a magyarországi támogatást.
Korábban a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK klubvezetője, Diószegi László is megszólalt az ügyben, és elismerte, egyben természetes dolognak tartotta, hogy kaptak pénzt Magyarországról, de leszögezte,
hogy ezt csak kizárólag utánpótlás-nevelésre és fejlesztésekre költhetik, illetve semmit nem használhatnak fel belőle a felnőtt csapat tevékenységére.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!