A kolozsvári együttes hét év után jutott be ismét az egyik európai kupasorozat, ezúttal az Európa Liga csoportkörébe. A nemzetközi idényt a Bajnokok Ligája selejtezőjében kezdő gárda kiválóan menetelt, három jobban rangsorolt ellenfelet is búcsúztatott, és végül a cseh Slavia Prága állította meg a play-off körben.
Az együttes az Európa Liga főtábláján kapott helyet, de a csoportsorsolásnál – akárcsak a BL-selejtezőben – a szerencse ezúttal sem állt mellé, hiszen erős riválisokkal kell megküzdenie. A korábban ismertetett menetrend szerint
az E csoportban a CFR első mérkőzését szeptember 19-én, csütörtökön 19.55-től hazai pályán játssza, amikor a legkeményebb ellenfél, az olasz Lazio Róma érkezik Kolozsvárra.
Ezt követően első idegenbeli meccsükön, október 3-án a jól ismert Celtic Glasgow otthonában lépnek pályára, majd oda-vissza (október 24-én idegenben, november 7-én pedig hazai pályán) játszanak a francia Rennes ellen. A csoportkört Rómában (november 28-án), illetve otthon (december 12-én) a Celtic ellen zárják.
A csoportmérkőzések kezdete előtt utánajártunk annak, hogyan kezdték hazájuk bajnokságát a kolozsváriak vetélytársai. Az első ellenfél, a Lazio eddig csak három mérkőzést játszott a Serie A-ban, ahol
éppen a múlt hétvégi fordulóban veszítette el a veretlenségét,
vasárnap a hajrában kapott góllal 2–1-re alulmaradt a Spal vendégeként. Az olaszok három forduló után négy pontjukkal a 9. helyen állnak a tabellán.
A jól ismert rivális, a BL-selejtezőben kiejtett Celtic Glasgow hibátlan mutatóval, öt győzelemmel vezeti a skót Premiershipet, legutóbb nehezen, 1–0-ra nyert a Hamilton pályáján.
Remekül teljesít a Rennes is a francia Ligue 1-ban, a múlt hétvégi, 5. játéknapon gól nélküli döntetlent játszott a Brest otthonában. A csapat tíz ponttal (három győzelem, egy döntetlen, egy vereség) a második helyet foglalja el a Paris Saint-Germain mögött, és
az erejét jól mutatja, hogy a második fordulóban 2–1-re le tudta győzni a sztárjátékosokat felvonultató bajnokot.
Ami a CFR-t illeti, Dan Petrescu edző gárdájának – mint ismert – remekül sikerült az utolsó erőpróba a csoportkör rajtja előtt, múlt pénteken kettős emberelőnyét kihasználva 5–0-ra kiütötte az FC Voluntari-t a 9. fordulóban. Hatodik bajnoki győzelmével a címvédő ismét átvette a vezetést az 1. Ligában.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!