A videóbíró alkalmazásához szükséges technológiát szállító cég az elmúlt napokban rendelkezésre bocsátotta a berendezést, amelyet a játékvezetői testület székhelyén keddtől elkezdtek használni.
A képzésnek a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) iránymutatását kell követnie:
A videóbíró-rendszer négy különböző szituációban használható: a góloknál, a tizenegyeseknél, a kiállításoknál és a játékosok azonosítása (pontosan melyik játékosnak kell lapot adni) esetén.
A tájékoztatás szerint mindegyik játékvezető 29 órás gyakorlati képzés keretében szerezheti meg a VAR-bizonyítványt.
A szövetség azt nem közölte, pontosan mennyi időt vesz igénybe a bírók felkészítése, a korábbi információk alapján akár nyolc hónapig is eltarthat, így esély van rá, hogy próbajeleggel a jelenlegi bajnoki idény rájátszásában, vagy a kupasorozat utolsó szakaszában bevezessék a rendszert.
Tíz éve dolgozik a Székelyudvarhelyi FC mellett, végigjárta a 3. Liga minden hullámhegyét és hullámvölgyét, kétszer pedig testközelből élte át, milyen közel lehet a másodosztály. László Zsolt csapatmenedzserrel beszélgettünk.
Nemcsak tehetséges kézilabdázó Kerekes Éva, hanem igazi művészlélek. A nyári szünetben azzal bizonyította művészi vénáját, hogy egy szívügyének számító projektet valósított meg: kifestette egykori iskolájának falait.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza Párt parlamenti frakciója.
Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!