Hirdetés

Elkezdődött Székelyföld észak-ciprusi kalandja

Fotó: Zátyi Tibor

2017. június 05., 14:26

Második CONIFA Európa-bajnokságán szerepel Székelyföld válogatottja Észak-Cipruson. A kontinenstornára nem nyaralni jöttek a székelyek, hanem focizni, mindenki reménykedik a jó eredményben és a dobogós helyezésben.

2017. június 05., 14:26

Közel sem volt annyira egyedi az utazás, mint egy évvel ezelőtt az abháziai világbajnokságra (amikor a csapat 28 órán át utazott, ebből tízet pedig az isztambuli reptéren töltött el). Előzetesen kevés információ állt rendelkezésünkre a szigetországról, csak azt tudtuk, hogy Ciprus a szerelem szigete, és aki szív alakú kövecskét talál a tengerparton, arra hamarosan rámosolyog a szerelem (a cikk írásakor a csapat tagjai még egyetlen ilyet sem találtak).

A Lefkoşa repülőtérre való érkezésünkkor a nagyon meleg levegő okozott gondot, illetve a csapat legfontosabb bőröndjének eltűnése. Szerencsére fél óra keresgélés után a terminál másik oldalán előkerült a válogatott mezeit is tartalmazó táska.

Hirdetés

A hőség mellett azt is nehéz volt megszokni, hogy a szigeten bal oldali közlekedés van, így minden az otthon megszokottnak a fordítottján található. Érdekesség még, hogy lakott területeken 65 km/h a megengedett végsebesség.

Az észak-ciprusi határon sem volt különösebb gond, sehol nem láttunk talpig felfegyverzett katonákat, tíz perc várakozás után a csapat folytathatta útját szálláshelyére, az északi parton található Keríniába (Girne). Késő este ellenére meglepően nagy volt a forgalom, utunk pedig kisvárosokon keresztül vezetett, melyek hangulata sokunknak a román alföldet juttatta eszébe. A tengerparthoz közeledve azért átalakult a városok képe, egyre több lett a hatalmas épület, szálloda és kaszinó.

•  Fotó: Zátyi Tibor Galéria

Fotó: Zátyi Tibor

A gigantikus, több ezer embert is könnyedén kiszolgáló Acapulco üdülőkomplexumban ötcsillagos körülmények vártak a csapatokra, mind a nyolc válogatott ugyanabban a szállodában van megszállva. Az alapszintű szolgáltatások mellett minden másért borsos árat kell fizetni, így az internetért is (ami természetesen nem működik folyamatosan), ingyenes wifi csak a hallban van. A szállodában további meglepetések vártak ránk, hiszen a korábbi brit gyarmaton nemcsak a bal oldali közlekedést tartották meg, hanem az elektromos csatlakozókat is, ami a telefonok, laptopok feltöltésében okozott kisebb gondot.

Nehezen ment a hőséggel való barátkozás, reggel fél tízkor már közel 30 Celsius-fok izzasztotta a társaságot a tengerparti komplexumban (így teljesen érthető, miért szervezik este nyolctól a mérkőzéseket).

A kárpátaljai és felvidéki ismerősökkel való találkozáskor kiderült, hogy Kárpátalja válogatottját Csank János irányítja. A magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya idén januárban részt vett Tarpán a kárpátaljai gyerekeknek szervezett jótékonysági bálon, ahol felkérték, hogy legyen válogatottjuk szövetségi kapitánya, ő pedig rögtön igent mondott. A magyar csapatvezetőkkel beszélgetve megtudtuk, hogy

mindenhol ugyanazzal a gonddal küzdenek: hiába keresnek meg több mint hatvan labdarúgót, nagyon kevesen vállalják a válogatottságot.

Az abháziai világbajnoksághoz hasonlóan Észak-Cipruson is rendőrségi felvezetéssel utazott a csapat a megnyitóra. Gyönyörű hegyvonulatok követték végig utunkat, olyan érzésünk volt, mintha Torockón a Székelykőt autóznánk folyamatosan körbe.

•  Fotó: Zátyi Tibor Galéria

Fotó: Zátyi Tibor

Az Európa-bajnokság vasárnap esti megnyitóján az észak-ciprusiak hagyományaiba kaptunk betekintést. A minőségből kicsit levont az, hogy nemcsak a ciprusi szupersztár fellépése, hanem a hegedűs trió és a helyi népzenei együttes előadása is playback volt. A hivatalos beszédek törökül és angolul is elhangzottak, emiatt pedig nagyon hosszúra nyúlt a megnyitó, több mint egyórás csúszással kezdődött meg az Észak-Ciprus–Kárpátalja mérkőzés. A nyitómeccsen a házigazda az utolsó percekben szerzett góllal 1–0-ra győzött. Székelyföld hétfőn este Felvidék ellen mutatkozik be az Európa-bajnokságon.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Csupán egy harmadot bírt a Csíkszeredai Sportklub a Brassói Coronával

Vendégsikerrel zárult a karácsony utáni első erdélyi rangadó a jégkorong Erste Ligában. Pénteken este a házigazda Csíkszeredai Sportklub ütötte az első gólt a Brassói Corona elleni mérkőzésen, a vendégek azonban erre öttel válaszoltak.

Tanulóévből élmezőny – fókuszban a fejlődés a szlovákiai szereplésben a GYHK fiataljainak

A Gyergyói Hoki Klub U20-asai első szlovákiai idényükben nemcsak helytállnak, hanem betörtek a második vonal élmezőnyébe. A legnagyobb nyereség azonban nem a tabellán elfoglalt hely, hanem az a fejlődési közeg, amit ez a pontvadászat jelent.

Székelyhon

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók

Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.

`
Krónika

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt

Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.

Krónika

Romániai tömegkarambol: „a nyájszellem” okozhatta, fontos a biztonságos távolság

A volt román raliversenyző, Titi Aur elmagyarázta, hogy Pitești-Craiova autópályán történt pénteki tömegkarambol – amelyben 12 autó és 32 személy volt érintett – oka az úgynevezett „nyájszellem” volt.

Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Ez is érdekelheti

A listavezető meccseire látogattak ki a legtöbben a Szuperligában, az FK Csíkszereda a rangsor hátsó felében

Az utolsó találkozón az Universitatea Craiova legyőzte az FK Csíkszeredát, ezzel az év végén az első helyen zárta a labdarúgó Szuperligát. Az oltyánok nemcsak a tabellán állnak az élen, hanem a nézőszám tekintetében is.

Kovács István lecsúszott a dobogóról, francia kollégája végzett az élen

A futballstatisztikákkal foglalkozó nemzetközi szervezet, az IFFHS Kovács Istvánt a 2025-ös év negyedik legjobb játékvezetőjének választotta meg.

A statisztikák árulkodnak – hol vannak az FK Csíkszereda gyenge pontjai?

Lezárult az idei naptári év a labdarúgó Szuperligában: az Universitatea Craiova az élen tölti a téli szünetet, mögötte a Rapid és az FC Botoșani sorakozik. Az őszi idény végén megnéztük, mely mutatók rajzolták át legélesebben az élvonal erőviszonyait.

Szeitl Szilvia: a nők érzelmileg mélyebben élik meg a helyzeteket

A labdarúgó női Szuperliga alapszakaszának lejártával Szeitl Szilviával, az FK Csíkszereda vezetőedzőjével az itteni munkáról, a csapatról és az elmúlt hónapok tapasztalatairól beszélgettünk.

Az FK Csíkszereda élvonalba jutása lehet az Év sportpillanata

Zajlik a szavazás a január 12-én Budapesten megrendezendő Nemzeti Sport Gála legjobbjaira. Az Év magyar sportpillanata lehet az FK Csíkszereda férfi labdarúgócsapatának feljutása a román élvonalba.

A magyarok visszacsúsztak, a románok maradtak a helyükön a FIFA-világranglistán

A magyar válogatott négy helyet visszacsúszva a 41. pozíciót foglalja el a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, amelyen a romániai együttes változatlanul a 47. helyen áll.

Beteltek a helyek, elmarad a címvédés az Udvarhelyi körzeti teremtornán

Összejött a maximális létszám: 16 együttes jelentkezését fogadták el, ők versengenek a trófeáért. Az biztos, hogy a bajnok nem védheti meg címét.

Elveszítheti alapembereit a Kolozsvári CFR

Komoly összegeket ajánlottak külföldi klubok a Kolozsvári CFR két koszovói meghatározó játékosáért cserébe, akik nagy eséllyel elhagyják Daniel Pancu csapatát.

Továbbpasszolják a focimeccsek egy részét, megosztott vb-közvetítés jöhet Romániában

A 2026-os labdarúgó-világbajnokság több szempontból is történelmi lesz: először rendezik meg 48 válogatott részvételével, 38 napon keresztül összesen 104 mérkőzéssel. Ez komoly médiapiaci kihívásokat tartogat, két tévétársaságnál nézhetjük a párharcokat.

Durva döntéseket kell hoznunk – Ilyés Róbert kifakadt a megalázó vereség után

Csúfos kudarccal zárta az évet az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában, öt gólt kapott az Universitatea Craiovától. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Ilyés Róbert vezetőedző nem kertelt és komoly változásokat helyezett kilátásba.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!