Szombaton késő délután a 2. Liga felsőházában a hatodik, utolsó pozícióban zárt, de a licenc nélkül maradt Bihar FC helyét átvevő Chindia az élvonalban 13. helyezett Farult fogadta.
A vezetést a házigazda târgoviștei csapat szerezte meg az első félidő közepén,
mégpedig egy óriási kapusbakit követően, a konstancaiak hálóőre, Rafael Munteanu kiejtette a labdát, Popadiuc pedig lecsapott rá és a hálóba lőtte.
Ezzel a góllal a szünetben meglepetésre a Chindia volt előnyben, de a folytatásban a Farul alig öt perc alatt megfordította az eredményt.
Az egyenlítő találatnál nem volt egyértelmű, hogy a labda a levegőben átjutott a gólvonalon vagy sem, de a partjelző intésére végül megadták.
A 2. ligás gárda azonban nem adta fel és a 70. percben kiegyenlített, majd a hajrában újra átvette a vezetést Ivan Pesic találatával.
A horvát támadó kevéssel ezt megelőzően hatalmas ziccert hagyott ki, Munteanu újabb hibáját kihasználva egyedül vezethette az üres kapura a labdát, de az átvétel a lehető legrosszabbul sikerült, így elképesztő módon kihagyta a lehetőséget.
A hazaiak nem tudták megőrizni az előnyüket, a végéhez közeledve ugyanis Jovan Markovic góljával a tengerpartiak kiharcolták a 3–3-as döntetlent.
A párharc visszavágóját jövő hétvégén Ovidiuban rendezik, ahol eldől, hogy melyik együttes szerepelhet a következő idényben a Szuperligában.
A másik osztályozó első mérkőzését vasárnap 17.30-tól játsszák az FC Hermannstadt és az FC Voluntari között.
Két barátságos mérkőzéssel bemutatkozik a román labdarúgó-válogatott kispadján Gheorghe Hagi. A nemrég kinevezett szövetségi kapitány pénteken kihirdette első keretét, amelyben helyet kapott Hindrich Ottó kapus is.
Pár napja jutott vissza a labdarúgó Szuperligába a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. Már kiírták, mikor kezdik el a munkát, a klubvezetés a élvonalbeli keret kialakításán dolgozik.
Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.
Gyimesbükknél, az egykori magyar–román határnál provokálta szombaton a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja nevű szélsőséges román szervezet vezetője.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!