A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) honlapjának gyászjelentése felidézi, hogy az egykori hátvéd 1960. március 29-én született Nagybátonyban. A helyi Bányász igazolt játékosa volt 1974-től, majd három évvel később átkerült a Salgótarjáni BTC-be. A legendás edző, Lakat Károly keze alatt játszott az NB II-es csapatban 1978 tavaszán, majd nyáron az Újpesti Dózsa igazolta át. Addigra már bemutatkozott az ifjúsági válogatottban.
Első élvonalbeli idényében bajnoki címet nyert a fővárosi lila-fehérekkel, közben 1979 őszén részt vett Japánban a junior-világbajnokságon. Ő volt a csapatkapitány egy olyan erős keretben, amelynek aztán hat tagja is eljutott a nyolcvanas években felnőtt világbajnokságra. Az Újpesttel a bajnoki címet követően kétszer ezüstöt szerzett, háromszor Magyar Népköztársasági Kupát nyert. Klubcsapatában 1979 és 1987 között 229 NB I-es mérkőzésen 37 gólt szerzett.
Az MLSZ 1983-ban az év legjobb játékosának választotta.
Pályafutását a Vasasban, majd a görög Apollon Kalamaria együttesében folytatta, később a Dunakeszi VSE és a Váci Izzó MTE játékosa is volt. Ezután kisebb csapatokban játékos-edzőként tevékenykedett.
A felnőtt válogatottban 1980 és 1987 között 33-szor lépett pályára és négy gólt szerzett. Mindhárom magyar mérkőzésen szerepelt az 1986-os mexikói világbajnokságon.
Játékos-pályafutása befejezését követően évtizedeken át edzőként dolgozott, az utóbbi években az MLSZ ellenőreként tevékenykedett.
Hatályba lépett az a jogszabály, amely biztosítja, hogy a román kézilabda-válogatott mérkőzéseit ingyenesen közvetítsék a televíziók. Az erről szóló törvényt Nicușor Dan államfő írta alá, miután azt korábban a parlament is elfogadta.
Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.
Harmincezer lejt tartalmazó elvesztett övtáskát talált meg, majd tartott meg jogtalanul egy 37 éves férfi Sepsiszentgyörgyön. A rendőrök a pénz jelentős részét visszaszerezték, az ügyben lopás miatt folyik nyomozás.
Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.
Ritka történelmi „időrétegekre” bukkantak a régészek a Iași megyei Ursoaián: miközben egy hatezer éves, a Cucuteni kultúrához tartozó település nyomait kutatták, második világháborús tüzérségi lőszereket is találtak a kukoricásban.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!