Hirdetés

Életképes az udvarhelyi foci utánpótlásképzése

Kovács Dániel Udvarhelyen kezdte pályafutását, ugyanitt folytatja
Fotó: Barabás Ákos

2019. augusztus 29., 17:28

Működik a székelyföldi labdarúgás utánpótlásképzése, ezt bizonyítja, hogy a 3. Ligában első hazai mérkőzésére készülő Székelyudvarhelyi FC keretében több olyan, akadémiát megjárt játékos is található, aki a városban sajátította el a foci alapjait.

2019. augusztus 29., 17:28

Szezonindító sajtótájékoztatót tartottak szerdán késő délután az SZFC-nél. „Jó minőségű keret állt össze, nem véletlen az első fordulóban elért szászrégeni 1–1 sem. Örvendetes, hogy azok az akadémistáink, akik Udvarhelyen tanulták meg a foci alapjait, visszakanyarodtak hozzánk.

Mint Kovács Dániel, aki megjárta a magyar válogatottat és a Puskás Akadémiát is. Most itt kapott nálunk szerződést, akárcsak Berkeczi Csongor, Pál Kristóf, Bencze Norbert és Solymosy Lehel.

Egy tehetséges fiatalnak egy erős harmadosztályos csapat tökéletes a fejlődésre” – mondta Demény Norbert, az SZFC utánpótlásedzője.

Hirdetés

A felnőtt együttes vezetőedzője, Mészáros Alpár is hasonló véleményen van. „A fiataloknak ez a korrekt út, hogy a harmadosztályban kezdik felépíteni pályafutásukat. Ez mindenki számára pozitív dolog. A csíki akadémiáról kikerült játékosok közül nem mindenki tud a 2. Ligában is játszani. Azokon a fiatalokon, akik hozzánk kerültek, látszik, hogy fel vannak készülve, kezdőjátékosokként számítunk rájuk.”

Itthon akarják tartani a pontokat

Mészáros a pénteken 18 órától rendezendő, Váradszentmárton elleni hazai bajnokival kapcsolatban elmondta, jól ismerik az ellenfelet.

Nyerni akarunk, a Szászrégenben mutatott játékot szeretnénk tovább folytatni. Fel vagyunk készülve az ellenfélből, ismerjük a pozitív és negatív oldalukat is.

Hét közben a kupában kiejtették a Nagyváradi Luceafărult, jó morállal érkeznek hozzánk. A keretükben van pár jó váradi játékos, míg a nyári osztályozón Kolozs megye bajnokát ejtették ki. Ezek a nehéz meccsek, amelyeken muszáj gólt rúgni, de mi bizakodók vagyunk.”

Az U15-ösök az országos elitbe jutnának

„Az idei szezonban az SZFC utánpótláscsapatai közül a 2005-ös korosztály nagyobb figyelmet kap, hiszen megvan az esélye arra, hogy kijusson az országos porondra is. Hosszú és kemény bajnokság előtt állnak, célunk, hogy minél magasabbra jussanak. Továbbá ez nem azt jelenti, hogy a többi együttes bármiben is elmaradna az U15-ösöktől. Ez az a korosztály, amely az akadémia előtt áll, több játékosunkért is érdeklődtek itthonról és külföldről egyaránt, erre büszkék vagyunk.

Az SZFC U15-ös csapata •  Fotó: Székelyudvarhelyi FC Galéria

Az SZFC U15-ös csapata
Fotó: Székelyudvarhelyi FC

A minél magasabb szintű versenyeztetésüknek komoly anyagi vonzata van, ez pedig komoly erőfeszítést jelent a klubnak. Szerencsére vannak támogatóink, mint például Hargita Megye Tanácsa, támogatásukkal segítik a gyerekek fejlődését

– mondta Demény, az U15-ös csapat edzője.

Idén nem nevezték be az SZFC U17-es és U19-es együttesét az országos bajnokságba, a fiúk különböző tornákon és a Hargita megyei bajnokságban fognak szerepelni.

„A két csapat tavalyi szereplése pozitívan értékelhető, tisztesen helytálltak. Az U19-esek úgy búcsúztak el korosztályuktól, hogy a zónadöntőn finálét játszottak a Jászvásári Polival. A két csapat versenyeztetése az országos bajnokságban felért egy alsó kategóriás harmadosztályú csapat költségvetésével. A klub és a gyerekek számára óriási erőfeszítés volt az előző szezon, ezt nem lehet minden évben megcsinálni” – folytatta Demény.

Az SZFC U19-es csapata •  Fotó: Székelyudvarhelyi FC Galéria

Az SZFC U19-es csapata
Fotó: Székelyudvarhelyi FC

A tervek szerint az U15-ös Hargita megyei bajnokság jövő héten kezdődik, egyelőre nem ismert, mekkora a mezőny. Az edző szerint amennyiben kilenc csapat lesz, az első két helyezett jut tovább az első országos szakaszba.

„Ez azért lenne jó, hogy ne üssük el egymást az FK Csíkszeredával, mert jövőtől a gyerekek közül sokan együtt fognak játszani” – tette hozzá.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

A csapatkapitány góljával győzte le a koszovói bajnokot a Sepsi OSK

Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.

Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

`
Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

Krónika

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Ez is érdekelheti

Most érkezett el az ideje a Parajdi SK-nak, meg is nyerték az Udvarhely körzetit

A dobogón már többször állt, végül a nemrég zárult Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság kiírását elhódította a Parajdi SK. Végig vezette a pontvadászatot, a győzelméhez nem fért kétség.

Mennyit ér Székelyföld amatőr focija, kik kaptak minősítést?

Nem csupán szakmai elismerést jelent a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) új minősítési rendszere: a besorolás a megyei bajnokok számára is kulcsfontosságú, hiszen enélkül a 3. Ligába jutásért rendezett osztályozón sem indulhatnak.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

A támadó focit díjazza és Argentínát tartja favoritnak a Sepsi OSK sajtósa

Az angol, a belga és az amerikai válogatott sikerére tippelt a világbajnokság soron következő tizenhatoddöntőiben a sepsiszentgyörgyi Kiss Edit, akihez a Sepsi Rádió hírszerkesztőjeként és a Sepsi OSK sajtóreferenseként is közel áll a labdarúgás világa.

Szabadságot a szurkolóknak! Elfogadták a Paraschiv-törvényt

Ha valaki rendszeresen jár focimeccsekre, hallhatja, hogy függetlenül a csapatoktól, rivalizálástól és az eredménytől, a szurkolók egy adott pillanatban kórusban rázendítenek: „Szabadságot a szurkolóknak!”

Mbappé megállíthatatlan, Franciaország és Mexikó is a nyolcaddöntőben

Újabb két válogatott biztosította helyét a focivébé nyolcaddöntőjében. Franciaország Kylian Mbappé duplájával magabiztosan verte Svédországot, míg a társházigazda Mexikó Ecuador ellen is megőrizte hibátlan védekezését.

Haaland döntötte el a végén, Norvégia jutott a legjobb 16 közé

Sokáig úgy tűnt, hogy hosszabbításra lesz szükség az Elefántcsontpart–Norvégia mérkőzésen, ám Erling Haaland a hajrában megszerezte a győztes gólt, így a skandinávok első európai csapatként bejutottak a labdarúgó-világbajnokság legjobb 16 csapata közé.

Volt csapatával lemaradt a feljutásról, mégis a 2. Ligában folytatja Fülöp Loránd

Alig egy szezon után távozott a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului csapatától Fülöp Loránd, aki a sikertelen osztályozó után klubot váltott, és a megyei vetélytárs Cetatea Suceavához igazolt, amely feljutott a másodosztályba.

Simább továbbjutások mellett egy hosszabbítást is jósol a székelyudvarhelyi színész

A portugálokkal tart, a norvégokban látja a focivébé meglepetéscsapatát. Ezúttal Jakab Tamást, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház színészét kérte fel a Székely Sport, hogy tippelje meg a soron következő meccsek kimenetelét.

Megismertük az első forduló programját, egymás után játszik a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda

A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) nyilvánosságra hozta a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének első fordulós programját. A két székelyföldi együttes, a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda egyaránt hétfőn lép pályára.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!