Hirdetés

Egyre valószínűbb, hogy értékesebb lesz az ezüstérem a Szuperligában

Újabb trófeáról dönthet a két együttes összecsapása
Fotó: Facebook/Cupa României Betano

Az Universitatea Craiova megnyerte a Román Kupát, és két fordulóval a vége előtt továbbra is vezeti a Szuperliga play-offját. Emiatt könnyen előfordulhat, hogy az idény végén jelentősen felértékelődik a bajnokság második helye.

2026. május 14., 14:01

A craiovai együttes kedden este büntetőpárbaj után győzte le a Kolozsvári U-t a nagyszebeni kupadöntőben, így története során kilencedik alkalommal hódította el a trófeát. A siker azonban nemcsak presztízsértékkel bír, hanem komoly hatással lehet a Szuperliga végelszámolására is.

Kapcsolódó

A 2026–2027-es idényben Románia továbbra is négy csapattal szerepelhet az európai kupaporondon. A bajnokság nyertese a Bajnokok Ligája selejtezőjében indulhat, míg a kupagyőztes az Európa Liga-selejtező első fordulójában kap helyet. Emellett a harmadik helyezett, valamint a negyedik pozícióban végző együttes és a play-out legjobbjának osztályozós párharcából kikerülő klub a Konferencia Liga selejtezőjébe jut.

A kupadöntő eredménye azonban egy különleges forgatókönyvet is életben tartott. Mivel az Universitatea Craiova továbbra is vezeti a bajnokságot, reális esélye van arra, hogy a kupagyőzelem mellé a bajnoki címet is megszerezze. Jelenleg egyetlen ponttal előzi meg a Kolozsvári U-t, miközben még két forduló maradt hátra a play-offból.

Hirdetés

Mi történik, ha a Craiova duplázik?

Amennyiben az oltyán együttes a kupagyőzelem mellé a bajnoki címet is megszerzi, automatikusan a bajnokság második helyezettje örökli meg az Európa Liga-selejtezős indulási jogot.

Ez óriási különbséget jelentene a második és harmadik hely között. Míg az ezüstérmes az Európa Liga selejtezőjében indulhatna, addig a harmadik helyezettnek a Konferencia Liga maradna.

Ennek következtében a Szuperliga hajrájában már nemcsak a bajnoki címért zajlik hatalmas csata, hanem a második hely megszerzéséért is. A Kolozsvári U és a Kolozsvári CFR számára különösen nagy lehet a tét, hiszen könnyen előfordulhat, hogy az ezüstérem végül többet ér majd nemzetközi szempontból, mint korábban gondolták.

Mit tartogat a maradék két forduló?

A felsőházi rájátszásból mindössze két forduló maradt hátra, azonban már a hétvégi, 9. játéknap is döntő jelentőségű lehet. Az Universitatea Craiova ugyanis hazai pályán fogadja a Kolozsvári U-t, és amennyiben győzni tud, matematikailag is behozhatatlan előnyre tesz szert riválisaival szemben.

Ha viszont a kolozsvári egyetemisták diadalmaskodnak, akkor átveszik a vezetést, és az utolsó fordulót már az élről várhatják.

A zárófordulóban a Craiova a Rapid vendége lesz, míg a Kolozsvári U hazai pályán fogadja a Dinamót, így könnyen elképzelhető, hogy az aranyérem és az európai kupahelyek sorsa csak az idény legvégén dől majd el.

Szuperliga, 2025–2026-ös szezon, felsőházi rájátszás, 9. forduló

Szuperliga, 2025–2026-ös szezon, felsőházi rájátszás

Bukaresti Dinamo: 26 ponttal kezdte a rájátszást
Bukaresti Rapid: 28 ponttal kezdte a rájátszást
FC Argeș Pitești: 25 ponttal kezdte a rájátszást
Kolozsvári CFR: 27 ponttal kezdte a rájátszást
Kolozsvári U: 27 ponttal kezdte a rájátszást
Universitatea Craiova: 30 ponttal kezdte a rájátszást
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

Egy vérből valók vagyunk: Diószegi László frappáns üzenete a fanyalgóknak a gól nélküli döntetlen után (videóval)

Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.

Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

`
Krónika

Trump új feltételt szabott Iránnak, ha már Teherán is feltételeket szabott a Hormuzi-szoros megnyitásához, nő az olajár

Donald Trump amerikai elnök új feltételt szabott az Iránnal folytatandó tárgyalásokra: kijelentette, hogy mostantól kártérítést követel az országtól a múltbeli jogsértésekért.

Krónika

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Ez is érdekelheti

Minden adott Csíkszeredában a székely futballünnephez

Óriási érdeklődés övezi a szombati FK Csíkszereda–Sepsi OSK összecsapást. A labdarúgó Szuperliga két székelyföldi együttese várhatóan telt ház előtt találkozik szombaton, a csíkszeredaiak első pontjaik megszerzésére készülnek az idei bajnoki idényben.

Öt csíkszeredai fiatal játszhat a Steauában a kooperációs szerződésnek köszönhetően

Az FK Csíkszereda és a Bukaresti Steaua együttműködési megállapodást kötött a 2026–2027-es szezonra, amelynek értelmében a csíkszeredai csapat öt fiatal játékosa pályára léphet a másodosztályú együttesben.

Pénteken indul a jegyértékesítés a székely derbire

Közeledik a labdarúgó Szuperliga első székely rangadója: szombaton 18.30-tól az FK Csíkszereda a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK-t fogadja. A mérkőzésre pénteken 13 órától lehet belépőt vásárolni a csíkszeredai stadion jegypénztáránál.

Fegyelmezett játékkal nehezítette meg a Sepsi OSK dolgát az SZFC

Felkészülési mérkőzést játszott egymással a Sepsi OSK és a Székelyudvarhelyi FC szerdán délután. Habár az udvarhelyiek 2–1-es vereséget szenvedtek, hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak a harmadosztályú bajnokság augusztus végi rajtja előtt.

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

A nyitómeccsen kikapott az FCSB-től, a bajnokot most megverte, vezeti is a Szuperligát

A kolozsvári városi derbit elhalasztották, a labdarúgó Szuperliga 4. fordulójának többi mérkőzését viszont lejátszották. Nem kápráztattak el a gólgyártással, a tabella élén pedig egy meglepetéscsapat áll.

Egy vérből valók vagyunk: Diószegi László frappáns üzenete a fanyalgóknak a gól nélküli döntetlen után (videóval)

Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.

Batzula Hunor: nem volt mitől félni, ők is ugyanolyan emberek, mint mi

Látványos meccset játszott egymással a Sepsi OSK és az FCSB a labdarúgó Szuperligában. A találkozó különösen emlékezetes marad Batzula Hunor számára, aki először vezette ki a pályára csapatkapitányként a háromszéki együttest.

Jó meccset játszott a Sepsi OSK az FCSB ellen, csak a gólok hiányoztak (videóval)

Lüktető volt a ritmus a labdarúgó Szuperliga 4. fordulójának zárómeccsén. A Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK és az FCSB is odatette magát, helyzetek sokaságát dolgozták ki. A háló érintetlen maradt.

Közel a telt ház Sepsiszentgyörgyön, vinné a pontokat az FCSB

Edzője szerint az FCSB még nincs csúcsformában, de a Sepsi OSK elleni hétfő esti mérkőzésen újabb győzelemmel szeretnék folytatni a labdarúgó Szuperligát. Nagy az érdeklődés, korlátozott számban még kaphatók jegyek.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!