Szoros csatát vívott egymással a két együttes szerda este a nagyszebeni fináléban, ahol telt ház, több mint 11 ezer szurkoló előtt küzdöttek meg a serlegért.
Az első félidőben jóval többet kezdeményezett a Craiova, de kaput találó lövésig nem jutott, míg a másik oldalon a kolozsváriak a hálóba lőttek ugyan, de Macalou gólját les miatt érvénytelenítették.
A szünet után viszont megváltozott a játék képe, a Kolozsvári U játszott veszélyesebben, de kihagyta a helyzeteit, és bár a hajrában a craiovaiak próbálták eldönteni, tehetetlenek voltak támadásban.
Jöhetett a hosszabbítás, ahol szintén kevés lehetőség alakult ki a kapuk előtt, így a végéig nem esett találat, és a büntetőpárbajban dőlt el a győztes kiléte.
Mind a két csapat játékosai pontosak voltak az első öt párban, majd a hatodikban Crețu gólját követően Cristea hibázott, így a Craiova hódította el a trófeát.
A craiovai klub 2021 után nyerte meg újra a Román Kupát, és jelen állás szerint indulhat az Európa Ligában, míg a Kolozsvári U 2023 után ismét elveszítette a döntőt, akkor a Sepsi OSK-val szemben maradt alul, szintén büntetők után.
A bajnoki címért küzdő U Craiova és a Kolozsvári U vasárnap este ismét összecsapnak egymással a Szuperliga felsőházi rájátszásának utolsó előtti fordulójában.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Donald Trump amerikai elnök új feltételt szabott az Iránnal folytatandó tárgyalásokra: kijelentette, hogy mostantól kártérítést követel az országtól a múltbeli jogsértésekért.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!