Vasárnap délelőtt szép napos időben rendezték meg a női labdarúgó 1. Liga hetedik játéknapjának párosítását. A tavalyi ezüstérmes, a Székelyudvarhely Vasas Femina a sereghajtó, pont nélkül álló CSȘ Târgoviștét látta vendégül a sétatéri stadionban.
Az összecsapásnak egyszerű volt a forgatókönyve, a Székely János által irányított együttes támadott, a vendégek védekeztek – mindezt kilencven percen keresztül. Így csak egyetlen kérdés volt nyitott, hogy hány gólnál állnak meg a lányok.
A termelést már 7. percben elkezdték Țabur Carolina révén, a moldáv válogatott játékos mesterhármasig jutott.
A pihenőig hármat rámoltak be, majd még a második felvonásban hozzátettek négyet, így 7–0-ra nyerték a pontvadászat legkönnyebb meccsét.
A tréner elégedett volt a lefújást követően: „Úgy érzem, hogy kilábaltunk a gödörből, a két legutóbbi találkozó azt mutatja. Ezt a meccset nem csak letudtuk, hanem szép támadásokat szövögettünk, a találatok is kidolgozott helyzetek után jöttek. Két meccsünk maradt hátra az őszi idényből, amennyiben négy pontot begyűjtünk, a dobogón telelhetünk ki.”
Női labdarúgó 1. Liga, 7. forduló:
Székelyudvarhelyi Vasas Femina–CSS Târgoviște 7–0 (3–0),
gólszerzők: Țabur (7. 58., 77.), Marinescu (18., 40.), Colesnicenco (50.), Vlădulescu (59.).
Vasas: Kajtár – Péter, Barabási, Kiss, Dávid – Marinescu (Geréd, 52.), Vlădulescu, Benő (Krall, 62.), Colesnicenco – Bíró (Balázs, 69.), Țabur.
Női labdarúgó 1. Liga, 2018–2019-es szezon
M | GY | D | V | GK | P | ||
---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Kolozsvári Olimpia | 16 | 15 | 0 | 1 | 78–6 | 45 |
2. | Kisbecskereki Fortuna | 16 | 9 | 3 | 4 | 35–21 | 30 |
3. | Borgóprundi Heniu | 16 | 9 | 2 | 5 | 29–21 | 29 |
4. | Székelyudvarhelyi Vasas Femina | 16 | 8 | 4 | 4 | 51–26 | 28 |
5. | Galaci Universitatea | 16 | 7 | 1 | 8 | 43–31 | 22 |
6. | Universitatea Alexandria | 16 | 6 | 3 | 7 | 34–34 | 21 |
7. | Nagybányai Independența | 16 | 6 | 2 | 8 | 43–47 | 20 |
8. | Bukaresti Fair Play | 16 | 3 | 1 | 12 | 20–84 | 10 |
9. | CSȘ Târgoviște | 16 | 1 | 0 | 15 | 14–77 | 3 |
Fontos diadalt aratott szombaton a Székelyudvarhelyi Vasas Femina II-es gárdája a női labdarúgó 2. Ligában. A főként 16–17 éves lányokra épülő csapat a Konstancai Selenánál vendégszerepelt. A találkozó végig kiegyensúlyozott volt.
A végjátékban Mitri Rita két gólja döntött, ezzel a három ponttal pedig az udvarhelyi klub az utolsó játéknap eredményeitől függetlenül biztosan az első helyen zárja az őszi szezont.
Női labdarúgó 2. Liga, 1-es csoport, 6. forduló:
Konstancai Selena–Székelyudvarhelyi Vasas Femina II. 0–2 (0–0)
Gól: Mitri Rita (76., 86.)
Vasas II: Sándor – Dakó, Szász B., Bíró, Tímár, Nagy, Tamás, Orbán, Tóásó, Tóth (László, 86.), Mitri.
További változásokra lehet számítani a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK keretében. Két alapember ugyanis távozófélben van, és helyükre új labdarúgókat kell igazolni. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű. Diószegi László klubelnök avatott be a részletekbe.
Nagy a sürgés-forgás az átigazolási piacon a hazai labdarúgó-élvonalban, a rövid téli szünet ideje alatt a csapatok igyekeznek felfrissíteni a keretüket. Mutatjuk, milyen változások történtek a klubok háza táján.
A cégek és más jogi személyek helyi adóinak alig több mint 50 százaléka folyt be a gyergyószentmiklósi városkasszába 2024-ben. Idén őket is nagyobb kedvezmény ösztönzi őket a fizetésre. A magánszemélyek adózási hajlandósága azonban jónak mondható.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!