A rájátszás hétvégi negyedik fordulójában vegyes eredményeket értek el a székelyföldi csapatok. Az FK Csíkszereda U16-os együttese a Konstancai Farul otthonában lépett pályára, ahol a házigazdák már a szünetig kétgólos előnyre tettek szert, majd a második félidőben tovább növelték fórjukat. Șeitan-Pataki Dávid szépítő találata csak pillanatokra hozta vissza a reményt, végül a tengerpartiak 4–1-re győztek.
Az U15-ös korosztály ezzel szemben bravúros pontszerzéssel tért haza Bukarestből: a Német Akadémia (Academia Germană) elleni mérkőzésen egyik fél sem tudott betalálni, így 0–0-s döntetlennel gazdagodtak Fogarasi Zoltán tanítványai.
A Sepsi OSK U16-os csapata szintén hazai környezetben lépett pályára, de nem tudta megfékezni a kiváló formában futballozó Bákói FC-t. A vendégek az első félidőben megszerezték a vezetést, majd a második játékrészben tovább növelték előnyüket. A piros-fehérek részéről Ghimbasan Vlad szépített, de a három pont ezúttal az ellenfélé lett (1–3).
A női Ifjúsági Ligában a Bukaresti Rapid látogatott Csíkszeredába, és már az első félidőben eldöntötte a három pont sorsát. A vendégek négygólos előnyt építettek ki, a második játékrészben azonban a csíki lányoknak Részeg Beáta találatával sikerült szépíteniük, így végül 5–1-re kaptak ki.
U15-ös korosztály:
Német Akadémia–FK Csíkszereda 0–0 (0–0).
U16-os korosztály:
Konstancai Farul–FK Csíkszereda 4–1 (2–0).
Az FK gólszerzője: Șeitan-Pataki Dávid.
Sepsi OSK–Bákói FC 1–3 (0–1).
A Sepsi OSK gólszerzője: Ghimbasan Vlad.
U18-as korosztály:
FK Csíkszereda–Bukaresti Rapid 1–5 (0–4).
Az FK gólszerzője: Részeg Beáta.

Új vezetőedzővel, hat nyári igazolással és a tavaly megszerzett élvonalbeli tapasztalattal vág neki a román labdarúgó Szuperligának a csíki együttes, amely hétfőn este Aradon, az újonc Corvinul ideiglenes otthonában kezdi meg a pontvadászatot.
Tizenhat év után ismét világbajnok Spanyolország. A 2026-os viadal döntőjében a címvédő Argentína mindvégig védekezett, de Ferran Torres hosszabbításban szerzett találata eldöntötte a finálét, így a spanyolok történetük második vb-címét ünnepelhették.
Egy 46 éves nő holttestére bukkantak péntek este a csíkszeredai Tudor Vladimirescu lakónegyedben található lakásán.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!