A mérkőzést látványos tűzijáték előzte meg, a háromszéki klub vezetősége ezzel köszönte meg szurkolóinak a biztatást, amely segítségével a Sepsi OSK a bajnokságban bejutott a felsőházi rájátszásba.
A Sepsi OSK-nál kezdőként bemutatkozott a Jászvásári Politól igazolt Dylan Flores, viszont Tandia nem játszott, míg a CFR-nél Țucudean, akárcsak a legutóbbi bajnoki meccsen, ezúttal is csere volt. A találkozó első részében több lehetősége volt a hazai együttesnek, Moura, Ștefan és Rus is veszélyeztette a kolozsváriak kapuját. A bajnokság éllovasa csupán a szünet előtt járt közel a gólhoz, Ioniță lövése elkerülte a kaput.
A második félidőt jobban kezdték a vendégek,
akik egy óra játék után megszerezték a vezetést, amikor Sebastian Rudol nagyot hibázott, eladott labdája után Valentin Costache talált be.
Ezután támadásba lendült a Sepsi OSK, és a csereként beállt Hadnagy Attila szép megmozdulásánál közel volt az egyenlítéshez, de a CFR kapusa, Jesus Fernandez nagyot mentett.
Az utolsó percben Adrian Rusnak és Hadnagynak is volt egy-egy helyzete, de a CFR megtartotta minimális előnyét, és bejutott a kupasorozat elődöntőjébe.
A két együttes vasárnap este nyolctól Kolozsváron ismét megmérkőzik egymással az 1. Liga alapszakaszának utolsó fordulójában.
Labdarúgó Román Kupa, negyeddöntő:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–Kolozsvári CFR 0–1 (0–0),
gólszerző: Costache (60.).
Sepsi OSK: Fejér – Rudol, Rus, Jovanovic, Sato (Omar, 80.) – Velev, Vașvari, Moura (Mensah, 57.), Ștefan, Hamed (Hadnagy, 68.) – Flores.
CFR: Fernandez – Lang, Mureșan, Peteleu, Camora – Deac, Hoban (Djokovici, 77.), Bordeianu – Ioniță (Moutinho, 88.), Omrani – Costache (Manea, 85.).
Vezette: George Găman, Ciprian Danșa, George Neacșu.
További eredmények:
Nagyszebeni Hermannstadt–FC Viitorul 2–3 (0–2),
gólszerzők: Achim (64., öngól,) Tsoumou (72., büntetőből), illetve Achim (6., büntetőből), Rivaldinho (41.), Eric (77.).
Dunărea Călărași–Astra Giurgiu 1–2 (0–2),
gólszerzők: Munteanu (90.), illetve Hambo (4., 7.).
FK Csíkszereda–CSU Craiova – csütörtök 20 óra
Csúfos kudarccal zárta az évet az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában, öt gólt kapott az Universitatea Craiovától. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Ilyés Róbert vezetőedző nem kertelt és komoly változásokat helyezett kilátásba.
Megsemmisítő vereséget szenvedett az FK Csíkszereda, hétfőn este 5–0-ra veszített az Universitatea Craiova otthonában a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 21. fordulójában.
Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.
Bejelentette lemondását hétfő este a román kormány oktatási minisztere. Daniel David a blogján közölte a döntését, amelyben úgy fogalmaz, hogy ,,békésen akar távozni”.
Miért ízetlen a mangó, savanyú a narancs és apró a citrom a romániai boltokban? Miközben az európai uniós szabályok elvben valamennyi tagállamban azonosak, a polcokra kerülő gyümölcsök minősége mégis élesen eltér a keleti és a nyugati tagállamokban.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!