Az élmezőnyből az előző idény végén kiesett Budafok az elmúlt öt meccséből négyet elveszített, jelenleg csak a 15. helyen található a táblázaton, emiatt a klub vezetősége közös megegyezéssel szerződést bontott Boér Gábor vezetőedzővel, akivel együtt Makra Zsolt másodedző is távozik.
A csapat irányítását ismét a marosvásárhelyi születésű Csizmadia Csaba veszi át.
„A korábban említett kritikus időszak hosszabb, nehezebb lett annál, mint amire számítottunk és jelentős energiákat emésztett fel. Úgy érezzük, most érkezett el a váltás pillanata. Bízunk Csizmadia Csaba új lendületében és abban, hogy a mostani helyzetben ő tudja megtalálni a legjobb megoldást” – áll a klubhonlapon megjelent közleményben Oláh Lóránt sportigazgató nyilatkozata.
Csizmadia Csaba játékosként 2016 és 2019 között 89 tétmérkőzésen lépett pályára budafoki színeiben, 2018 októberétől 2021 májusáig pedig vezetőedzőként dolgozott a csapatnál, így elmondható, hogy öt hónap után máris visszatért.
A klub a 36 éves szakember vezetésével érte el története egyik legnagyobb sikerét azzal, hogy 2020-ban feljutott az NB I-be.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!