Az IFFHS honlapjának beszámolója szerint a Bayern München világbajnok német hálóőre 183 ponttal végzett az élen. A rangsor úgy alakult ki, hogy az elmúlt tíz évben elért helyezésekért lehetett pontot kapni 1 és 20 között. A 34 éves futballista magabiztosan nyert, köszönhetően annak, hogy 2013-ban, 2014-ben, 2015-ben, 2016-ban és 2020-ban is ő volt a legjobb.
A második helyen az ugyancsak világbajnok olasz Gianluigi Buffon végzett (148), míg a harmadik a belga Thibaut Courtois lett (130).
Az IFFHS összeállította a legjobb női játékvezetők rangsorát is, ahol a 36 éves Kulcsár Katalin 78 ponttal az előkelő ötödik helyen szerepel. A győzelmet 171 ponttal a német Bibiana Steinhaus szerezte meg, akit négyszer is az év legjobbjának választottak. Kulcsárt az IFFHS 2016-ban találta a legjobb női sípmesternek, abban az évben vezette a női Bajnokok Ligája döntőjét. A férfiak mezőnyében a már visszavonult Kassai Viktor kilencedik lett a 2011 és 2020 közötti időszakban.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!