Hirdetés

Népes Heves megyei futballküldöttség látogat Székelyföldre

Balról jobbra Bíró Barna Botond, Tamás Zoltán és Hompoth Dezső
Fotó: Dobos László

Tíz éve alakult meg, és azóta – a koronavírusos időszakot leszámítva – működik testvérkapcsolat a magyarországi Heves- és a Hargita megyei labdarúgó-egyesületek között. Idén júliusban az észak-magyarországiak látogatnak Székelyföldre.

Parajdra érkeznek idén a Heves megyeiek, akik már közölték is, hogy 65-en lesznek. A küldöttség zömét a Heves megyei U17-es lány és fiú válogatott képezi, amely Hargita megye hasonló férfi és női válogatottja ellen játszik majd, a tervek szerint Csíkszeredában.

Szerdán este sajtótájékoztatót tartott Székelyudvarhelyen a Hargita Megyei Labdarúgó-egyesület (HMLE) vezetősége, Tamás Zoltán elnök és Hompoth Dezső főtitkár, illetve Bíró Barna Botond, Hargita megye önkormányzatának alelnöke. A sajtótájékoztató témáját a HMLE idei nyertes pályázatai képezték.

Hirdetés

Tamás Zoltán elmondta, hogy idén nyolc nyertes pályázatuk van Hargita Megye Tanácsánál, ezek értéke 3 és 16 ezer lej közötti, a nyolc pályázaton nyert összeg 59 ezer lej, ehhez hozzájön még a HMLE 6 ezer lejes önrésze. A pályázatok közül a legnagyobb összegű a Heves megyei vendégek fogadására, elszállásolására és étkeztetésere fordítandó, a többi pályázat pedig a megyei szintű, felnőtt és ifjúsági bajnokságok díjazásáról szól. Minden bajnokságban a legjobbak serlegeket, érmeket, okleveleket és labdákat kapnak.

Bíró Botond Barna szerint fontos a megye életében a sport, hogy egészséges generációk nevelődjenek ki, és ebben fontos szerepe van a bajnokságokat megszervezendő Hargita Megyei Labdarúgó-egyesületnek.

„Idén jókora túljelentkezés volt pályázatainkra, ez arra utal, hogy a jövő évi pályázatok értékét szükséges megnövelni. A sportra több pénzt kell fordítani, a minőségi sportra, a sportolás kereteinek megteremtésére pénz kell, a tudást pedig meg kell fizetni” – mondta el Bíró Barna Botond, aki szerint nagy kihívás a sport terén dolgozó szakembereknek az, hogy a fiatalokat el lehessen mozdítani a számítógépek elől és sportolásra bírni őket, de szerencsére vannak példaképek a sport terén, és az itteni, a sportban dolgozó szakemberek komoly munkát végeznek.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Eltiltotta a fegyelmi bizottság Ilyés Róbertet

Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.

Hazai meccsel vonul bajnoki szünetre az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK

Megjelent a labdarúgó Szuperliga és a 2. Liga rájátszásának eheti programja. A román válogatott vébéselejtezője miatti szünet előtt az FK Csíkszereda szombaton, a Sepsi OSK hétfő helyett vasárnap játszik majd.

Székelyhon

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt

Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

`
Krónika

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.

Krónika

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt

A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.

Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Ez is érdekelheti

A csapatok mellett a Hargita megyei játékvezetők is tudatosan készültek

Erőnléti felmérésekkel és szakmai képzéssel hangolódtak a tavaszi idényre a Hargita megyei játékvezetők. A felkészítőn tesztek, videóelemzések és az új szakmai irányelvek ismertetése is szerepelt.

Kovászna és Barót ikszelt, Bardoc felzárkózott a Kovászna megyei focibajnokságban

Hat mérkőzéssel rajtolt a tavaszi idény a Kovászna megyei labdarúgó-bajnokságban, a nyitányon az éllovas Kovászna és legfőbb üldözője, a Barót is botlott, lehetőséget adva ezzel a harmadik helyen álló Bardocnak a felzárkózásra.

Győzelemmel indították a tavaszt a Maros megyei focibajnokság dobogósai

A bajnoki címre pályázó mindhárom együttes megszerezte a győzelmet a Maros megyei labdarúgó 4. Liga 14., idei első fordulójában, így változatlan maradt az állás az élen.

Rangadót nyert a Csíkszentsimon, utolérte az agyagfalviakat

Pótolták a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjában a 16. fordulóból elhalasztott egyik mérkőzést. A székelyudvarhelyi műfüves pályán a csíkszentsimoniak legyőzték az éllovas agyagfalvi csapatot, és beérték őket pontszámban.

A bajnoki címre összpontosít a Kovásznai Kárpátok, de a 3. Ligától sem zárkózik el

Elszántan várja a tavaszi idényrajtot a Kovásznai Kárpátok labdarúgócsapata, amely a szezon végére is szeretné megtartani jelenlegi éllovas pozícióját a 4. Ligában, és nem zárkózna el az esetleges feljutástól sem.

Tanultak a tavalyi hibából: Kovászna megyében hét csapat is bejelentkezett a bronzminősítésért

Hétvégén a visszavágókkal folytatódik a Kovászna megyei labdarúgó-bajnokság, az élről az őszi bajnok, Kovásznai Kárpátok, illetve főbb üldözői, Barót és Bardoc várják a tavaszi nyitányt. A megyéből hét csapat pályázik a bronzminősítés megszerzésére.

Szentegyházi siker Borszéken, udvarhelyi győzelem Zetelakán

Két mérkőzést rendeztek vasárnap a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjában: a Szentegyházi Vasas Borszéken nyert, míg a Székelyudvarhelyi Roseal Zetelakáról vitte el a három pontot. A többi találkozót elhalasztották.

Eltolták a tavaszi rajtot, egy meccset mégis lejátszanak a Maros megyei 4. Ligában

A téli szünet után ezen a hétvégén kellett volna folytatódjanak a Maros megyei labdarúgó 4. Liga elitcsoportjának küzdelmei, ám a csapatokkal folytatott egyeztetéseket követően a halasztás mellett döntöttek.

Villantak a lapok, kiállítások a Golimpiákosz–Agyagfalva mérkőzésen a Hargita megyei focibajnokságban

Feszült hangulatú rangadóval indult a tavaszi idény a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjában. A Golimpiákosz legyőzte az Agyagfalvát, a Roseal kiütötte a csíkszentmártoni együttest, a tabella élén pedig tovább sűrűsödik a mezőny.

Hétvégén újraindulnak a küzdelmek a Hargita megyei 4. Ligában

Bár a tájat még hó borítja, hétvégén elrajtol a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjának tavaszi idénye. A 14. forduló csonka lesz, de a pontvadászat menetrendjén nem változtatnak: sűrű program vár a csapatokra.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!