A két együttes találkozói eddig rendre szoros és kevésgólos csatákat hoztak – elég a szombati 0–0-s bajnokira gondolni, vagy a július végi egymás elleni meccsükre, amikor a Chindia a hajrában egyenlítve mentett pontot.
Eddig tíz tétmeccset játszott egymás ellen a két csapat, négy Sepsi OSK-győzelem, egy Chindia-siker és öt döntetlen a mérleg. A háromszékiek egyszer tudták legyőzni idegenben a Târgoviștét, egy évvel ezelőtt hátrányból fordítva, Aganovic és Achahbar góljaival 2–1-re nyertek.
Az 1. Liga alapszakaszában épp egymást követi a két együttes, a Chindia a Sepsit egy ponttal megelőzve a tizedik. Mindkét csapat meccsein kevés gól születik, és kimagaslóan sok a döntetlen (a Sepsi kilencszer, a Chindia hétszer osztozkodott idén a pontokon).
A fogadóirodáknál a párharc esélyese a Sepsi (kétszeres pénzt fizetnek rá), főleg azok után, hogy a Chindia szakvezetője, Emil Săndoi bejelentette, valószínűleg több alapjátékosát pihentetni fogja a CFR elleni bajnokira, de így is mindent meg fog tenni csapata a továbbjutásért (a házigazda sikere már több mint négyszeres pénzt jelent).
Az előző kiírásban a Sepsi OSK már a legjobb 32 között búcsúzott, az akkoriban 2. ligás, azóta megszűnt Turris-Oltul Turnu Măgurele vendégeként kapott ki 1–0-ra. Két évvel ezelőtt nagyon közel volt a csúcshoz, akkor játszotta mindeddigi egyetlen döntőjét, a ploiești-i Ilie Oană stadionban ugyancsak 1–0-ra kapott ki az FCSB-től.
A 2018–19-es szezon is jól alakult, akkor a negyeddöntő jelentette a végállomást a Sepsinek, a Kolozsvári CFR-től hazai pályán kapott ki 1–0-ra.
Még messzebb lapozva a történelemkönyvben, 2017–18-ban a tizenhatoddöntőben esett ki a sorozatból, az Universtitatea Craiova búcsúztatta első élvonalbeli szezonját töltő Sepsit.
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Az egy nappal korábbi parádés Sportklub-győzelem után ezúttal a miskolci DVTK Jegesmedvék látogattak a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályára, az Erste Liga alapszakaszának keretében. A Hargita megyei együttes ezúttal is nagyszerű játékkal rukkolt elő.
Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!