Hirdetés

Idén ősszel már lehetetlen elkezdeni a megyei és körzeti bajnokságokat

Idén már nem népesednek be a körzeti és megyei bajnokságban szereplő csapatok pályái
Fotó: Pinti Attila

2020. október 27., 11:54

Hét hónapja vannak kényszerszüneten a megyei és körzeti labdarúgó-bajnokságok. A márciusban megjelent koronavírus-járvány miatt berekesztett bajnokságokat nem lehetett folytatni, az új szezont pedig októberben lehetett volna elkezdeni, de Hargita megyében egyetlen alsóházi csapat sem tudja megengedni anyagilag a tesztelést.

2020. október 27., 11:54

Tamás Zoltántól, a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület (HMLE, AJF) elnökétől megtudtuk, hogy a 2020–2021-es megyei és körzeti bajnokságokba összesen 57 csapat nevezett be, 57 csapat várta és várja az egészségügyi, illetve a sportminisztériumtól a zöld lámpát, az engedélyt arra, hogy tesztelés nélkül futballozhassanak.

Hirdetés

„Hargita megyében idén már lehetetlenség elkezdeni a bajnokságokat.

Amennyiben tavasszal engedélyezik, más rendszerben, új formában kezdjük el a küzdelmeket. Hetente tartottuk és tartjuk a kapcsolatot a csapatokkal, de jó hírrel egyelőre nem szolgálhatunk.

Ezen a héten díjazzuk az előző bajnokság két győztesét, a Székelyudvarhelyi Sporting és a Gyergyószentmiklósi VSK csapatát. Romániában csupán két megyében tudták újrakezdeni a megyei bajnokságokat, Hunyad és Brassó megyében, ahol vannak anyagilag tehetősebb csapatok, olyanok, amelyek ki tudják fizetni a tesztelést” – mondta el Tamás.

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

László Zsolt, a Székelyudvarhelyi Sporting elnöke szerint a kötelező tesztelés és a szigorú egészségügyi előírások miatt egyelőre lehetetlen elkezdeni a megyei pontvadászatot.

„Sajnos a koronavírus-járvány miatt megszakadt a bajnokság. A megyei szövetség is eleget kellett tegyen az egészségügyi és a sportminisztérium előírásainak, szabályozásainak, amelyek legfontosabb pontja az, hogy 14 naponta a csapatból mindenki, a játékosok és a stábtagok át kell essenek a koronavírusteszten.

Ez gyakorlatilag ellehetetlenítette a megyei bajnokság elkezdését, egyik csapat sem tudja ezt kivitelezni. Információim szerint idén már nem lesz megyei és körzeti bajnokság, a tervek szerint 2021 tavaszán sorsolás alapján mindenki mindenkivel játszik egy meccset, hazai pályán vagy idegenben.

Természetesen ha a járványhelyzet úgy engedi és enyhítenek az egészségügyi előírásokon” – nyilatkozta László Zsolt.

•  Fotó: ifj. Haáz Sándor Galéria

Fotó: ifj. Haáz Sándor

Csató Levente, a csíkszentsimoni futballcsapat vezetője: „Nagyon vártuk, naponta érdeklődtünk az újrakezdés lehetőségéről. Készültünk is, már amennyire a szabályok megengedték.

Közeledik a tél, a pályák hamarosan használhatatlanná válnak, mi már csak tavasszal tudnánk újra bekapcsolódni.

Nagyon hiányzik a futball, és ezzel nem vagyunk egyedüliek.”

Csíkszentdomokoson is nagyon várják a labdarúgás újrakezdését, a megyeiben játszó felnőtt csapat mellett beírattak egy másik együttest a Csík körzetibe is, továbbá hatvan gyermek jár rendszeresen edzésekre.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

„Korszerű pálya van Csíkszentdomokoson, szerintem a létesítmény meghaladja a megyei bajnokság szintjét, nagy az igény a futballra, a sportolásra. A tesztek kifizetését azonban egyetlen falusi csapat sem tudja megengedni, de ha nem sértenék meg senkit, akkor megválasztott vezetőink tehetnének lépéseket ennek érdekében. Arra, hogy érkezzenek központi pénzek ezekre a tesztekre. Az online oktatással valószínűleg több lesz az írástudatlan, a sport mellőzésével pedig több a beteg, elhízott gyermek” – nyilatkozta Bodó Károly, a csíkszentdomokosi futballcsapat edzője

Feljutnának, de nem játszhatnak

Még nincs kimondva hivatalosan, hogy nem lesz 2020–2021-es megyei labdarúgó-bajnokság, de ez biztosra vehető, egyetlen csapat sincs a mezőnyben, amely vállalni tudná a kötelező koronavírustesztek elvégzésének költségeit – jelentette ki Rokaly Attila, a Gyergyószentmiklósi VSK vezetője.

Egyszerűen nincs honnan előteremteni kéthetente 6000 lejt erre, és a Román Labdarúgó-szövetség sem segít ebben a kluboknak. Amíg e kötelező tesztelés szabálya érvényben van, addig nem lehet szó bajnokságról

– fejtette ki.

A gyergyószentmiklósi labdarúgás 2021-ben ünnepli fennállásának 100. évét és a VSK szándéka az volt, hogy ezt a 3. Ligába jutással tegyék igazán emlékezetessé. A cél elérésére képes csapatot igyekeztek összeállítani, a keret megvan, csak épp játszani nem lehet. Persze azt sem tudhatja még senki, hogy az akkori helyzetben jövő nyáron hogyan lesz eldöntve a feljutás kérdése, hiszen a legtöbb megyében hasonló a probléma, nem tudnak elkezdődni a 4. Liga küzdelmei. „Ha tavaszra jó irányba alakulna a helyzet, ha elindulhatna valamilyen bajnokság, akkor megcéloznák a feljutást, de egyelőre teljesen tanácstalanok vagyunk”– mondta el Rokaly.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

Az edzések zajlanak Gyergyószentmiklóson, a felnőtt csapat és az utánpótlás is készül, de nincsenek mérkőzések, bajnokságok. Aggódnak azonban amiatt is, hogy mi lesz később, a télen, amikor az időjárás már nem lesz alkalmas a szabadban való sportolásra.

Ha a korlátozások miatt a csarnokokban sem lehet edzeni, akkor 150 gyermeket, fiatalt lesznek kénytelenek szélnek ereszteni.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Romániát választotta a német utánpótlás-válogatott támadó

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.

Meglepetésküldést kapott, a másodosztályban debütált a székelyudvarhelyi partjelző

Váratlan lehetőséget kapott a székelyudvarhelyi Molnos Imre: a 28 éves játékvezetői asszisztens az elmúlt hétvégén a labdarúgó 2. Ligában mutatkozott be. A Marosvásárhelyi ASA és az Unirea Slobozia mérkőzésén működött közre.

Az NB I álomcsapatából kopogtat a válogatott ajtaján Marius Corbu

Gólpasszal segítette a Ferencvárost, majd bekerült a forduló válogatottjába Marius Corbu. Az FK Csíkszereda korábbi középpályása újabb jó teljesítménnyel erősítette meg, hogy érdemes számolni vele a román válogatottnál.

Levenné a fölösleges terheket a csapatvezetők válláról az újdonsült Hargita megyei focielnök

Egyöntetű szavazással Hompoth Dezsőt választották a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület elnökévé a következő négy évre. A székelyudvarhelyi sportvezetőt a terveiről és a megyei labdarúgás előtt álló feladatokról kérdeztük.

Az FK Csíkszereda két fiatalja kapott behívót a korosztályos válogatottakba

Összegyűl a román U16-os és U17-es korosztályú labdarúgó-válogatott, mindkét együttes keretébe az FK Csíkszereda egy-egy játékosa kapott behívót.

Három év felfüggesztettet kapott a Sepsi OSK korábbi kapusa

Jogerősen három év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték Răzvan Begant. A Sepsi OSK korábbi kapusának egy bukaresti bántalmazás miatt 30 ezer eurós kártérítést is fizetnie kell.

Tamás Zoltán átadja a stafétát: 27 év a Hargita megyei futball szolgálatában

Új elnöke lesz a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesületnek. Tamás Zoltán az első mandátumának körülményeiről, a megyei labdarúgás fejlődéséről, az eredményekről és a még megoldásra váró feladatokról is beszélt. Nyugodt szívvel adja át a stafétát utódjának.

Elutasították a fellebbezést, Burleanu marad az FRF élén

Elveszítette a Nemzetközi Sportdöntőbíróságon (TAS) indított eljárását Ilie Drăgan, aki Răzvan Burleanu negyedik egymást követő elnöki mandátumát támadta meg. A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) elnöke így legalább 2030-ig hivatalában marad.

Válsághelyzetben vette át új klubját, de nem hátrál meg a kihívásoktól László Csaba

Pályafutása során sokadszor vállalta el mélyponton lévő csapat irányítását a rutinos székelyudvarhelyi szakember. László Csaba a Székely Sportnak elmúlt egy évnyi szünetéről és az albániai kinevezés hátteréről is mesélt.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!