
A koronavírus-járvány miatt két évig nem tudták megszervezni a találkozót, tavaly gyűltek össze ismét, akkor a Vasas 3–0-ra nyert. Idén a Kerekerdő csapata volt a házigazda, ám nem tudta megszakítani a Vasas jó sorozatát, amely a vasárnapi 2–0-s sikerével már zsinórban négy győzelemnél jár.
A találkozóról a házigazda Kerekerdő képviselője, László Zsolt számolt be a Székely Sportnak.
„Nagyon sok hagyománytisztelő néző látogatott ki a Kerekerdőre, nagyjából ötszázan lehettünk. Szép, küzdelmes meccs volt, amelyen az elmúlt évekhez képest jól teljesített a Kerekerdő csapata. Egy védelmi hiba miatt az első félidőben gólt kaptunk, Kiss Ferenc talált be, majd néhányszor a kapufánkon is csattant a labda.

A második félidőben meglepően jól játszottunk, sok helyzetünk volt, a Rózsa utcaiak a gólvonalról is mentetettek. Aztán amikor senki sem várta, egy rosszul kidobott labdát elcsípett a Vasas, és az így indított ellentámadás végén a Székelyudvarhelyi FC egykori játékosa, Bálint Róbert nagyon szépen kilőtte a hosszú alsót 15 méterről. Így minden eldőlt a 70. percben, 80 perces játékidőből.

Ezúton is szeretnék ismét gratulálni a Molnár István barátom által vezényelt Rózsa utcaiaknak, aki zsinórban negyedszerre nyerik meg a Húsvét Kupát. Éljen a foci, hajrá Kerekerdő!” – összegzett László Zsolt.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!