A Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület (HMLE) felhívására csak Maroshévíz együttese és a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz jelentkezett, csupán ez a két csapat vállalta, hogy a jelenlegi szabályoknak, egészségügyi kiírásoknak eleget téve pályára lép.
Gyakorlatilag már az első mérkőzésen minden kérdésre választ kaptunk, hiszen szerdán délután a Golimpiákosz 7–0-ra verte a több ifjúsági korú játékost is pályára küldő Pro Mureșult.
A visszavágó már jóval szorosabb volt, és habár a szombati mérkőzés második félidejében ellépett két góllal a vendég udvarhelyi együttes, a házigazda maroshévízi együttes egyenlíteni tudott.
A HMLE – amennyiben lesznek jelentkezők – júniusban és júliusban megrendezi a Román Kupa megyei szakaszát. A csapatokat erről már korábban értesítették, a jelentkezési határidő hétfőn jár le. A torna győztese részt vehet majd az országos szakaszon.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!