Hirdetés

Hadnagy Attila: a Craiova a favorit a továbbjutásra

A Sepsinél erőt meríthetnek abból, hogy a bajnokságban idegenben döntetlent játszottak, hazai pályán pedig legyőzték az Universitateát
Fotó: Pinti Attila

2022. február 24., 12:37

A Sepsi OSK sportigazgatója, Hadnagy Attila szerint a lehető legerősebb ellenfelet kapták a labdarúgó Román Kupában, de a fiúk mindent megtesznek majd a döntőbe jutás érdekében.

2022. február 24., 12:37

„A legnehezebb ellenfelet kaptuk, amelyet el akartunk volna kerülni. Egyik csapattal szemben sem lett volna könnyű dolgunk, mert látjuk, hogy Voluntari nagyon jól teljesít a bajnokságban, és az FC Argeș is előttünk van.

Ha az elődöntőig eljutottunk, mindent megteszünk a továbbjutásért, két mérkőzés lesz, bármi megtörténhet, de az biztos, hogy a Craiova a favorit,

amely a Román Kupára fókuszál, mert a bajnokság már számukra is elúszott” – nyilatkozta a Székely Sportnak Hadnagy Attila, a Sepsi OSK sportigazgatója.

Hirdetés

Hozzátette, ennek ellenére nem tartanak az ellenféltől, és erőt meríthetnek abból, hogy a bajnokságban idegenben döntetlent játszottak, hazai pályán pedig legyőzték az Universitateát.

Kapcsolódó

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Testi sértés miatt ítélték el a Sepsi OSK volt hálóőrét

Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.

Lebolondozta a sepsiszentgyörgyi játékvezetőt az FCSB mindenható ura

Nem tudta meglepni az FK Csíkszereda a hullámvölgyben levő FCSB-t, a fővárosiak három kudarc után a 2026-os év első győzelmét épp a székelyföldiek ellen csikarták ki. De ez sem volt elég Gigi Becalinak.

Székelyhon

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját

Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.

`
Krónika

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből

Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.

Krónika

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?

Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.

Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Ez is érdekelheti

Testi sértés miatt ítélték el a Sepsi OSK volt hálóőrét

Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.

A minifocis videóbírók felkészítéséért felel a sepsiszentgyörgyi játékvezető

A Minifutball Világszövetség felkérésére videóbírók képzésével foglalkozik a sepsiszentgyörgyi Lucian Rusandu. A 44 éves játékvezetőt a nemzetközi megbízásról, a kispályás labdarúgás térhódításáról, illetve a Kovászna megyei viszonyokról kérdeztük.

Marius Corbu klubváltásáról hangos a romániai és a magyarországi sportsajtó

Komoly visszhangot váltott ki a romániai és magyarországi sportsajtóban, hogy a csíkszeredai nevelésű Marius Corbu a ciprusi APOEL Nicosia együttesétől a magyar bajnoki címvédő Ferencvároshoz szerződött.

Felbontották a szerződését, új csapatot kell keressen magának Niczuly

Rövidre sikerült Niczuly Rajmund magyarországi kalandja: a Cigánd SE néhány hónap után közös megegyezéssel felbontotta a székelyföldi kapus szerződését. A 21 éves hálóőr új csapatot keres.

Bucsi Imre László: az ember, amikor kimegy a pályára zászlóval a kezében, felelősséget vállal

Közel 20 esztendeje bíráskodik, 14 éve pedig a román élvonalban tevékenykedik a sepsiszentgyörgyi Bucsi Imre-László partjelző. A civilben testnevelő tanárként dolgozó háromszéki bírót kérdeztük hivatásáról, annak árnyoldalairól és élményeiről.

Kétszer is hátrányba került, összejött az egyenlítés az FK Csíkszeredának

Hatgólos döntetlennel zárta törökországi edzőtáborát a labdarúgó Szuperliga folytatására készülő FK Csíkszereda. Az azeri élvonalban szereplő FK Zyra ellen kétszer hátrányba kerültek, de sikerült az egyenlítés.

Az életmentő szívműtét után lábadozik az FK Csíkszereda fiatal akadémistája

Túl van az életveszélyen és nagyenyedi otthonában lábadozik az FK Csíkszereda ifjúsági labdarúgója Ioó Edvin, aki egy december eleji ifjúsági kupameccsen elszenvedett sérülése után szívműtéten esett át.

Idén is összegyűltek a Start 2000 focicsapat tagjai

A két ünnep között tartja meg minden évben találkozóját a Csíkszeredai Start 2000 labdarúgócsapat. A 21. század első éveiben átélt emlékeiket elevenítették fel, és emellett egy jót futballoztak.

Életmentő műtéten esett át az FK Csíkszereda ifijátékosa

A hétvégén súlyos sérülést szenvedett az FK Csíkszereda ifijátékosa, Ioó Edvin, akit helikopterrel szállítottak Marosvásárhelyre. A fiatal futballistán életmentő szívműtétet hajtottak végre, állapota stabilizálódott.

Gyülekezőt fúj a székelyföldi szurkolótábor a magyar–ír vb-selejtezőmeccs előtt

A vasárnapi sorsdöntő labdarúgó világbajnoki selejtezőmeccs előtt közösen gyülekeznek, aztán bekapcsolódnak a szokásos felvonuláshoz.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!