Hirdetés

FIFA-gála – csütörtökön díjazzák a legjobbakat

Gazdára találnak a trófeák
Fotó: FIFA

MTI
2020. december 16., 12:57

Csütörtökön 20 órától rendezik a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) díjátadó gáláját, amelyen megnevezik az egyes kategóriák legjobbját, illetve immár 12. alkalommal az év legszebb góljáért járó Puskás-díjat is átadják.

MTI
2020. december 16., 12:57

A FIFA zürichi otthonában sorra kerülő ünnepség a koronavírus-járvány miatt ezúttal vendégek nélkül, virtuálisan zajlik, a programot online lehet majd követni, illetve az m4sport.hu magyar kommentárral élőben közvetíti.

Hirdetés

Az Aranycsapat legendás kapitányáról elnevezett elismerés mellett az év legjobb férfi és női futballistáját, valamint kapusát, továbbá a férfi és női csapatot irányító legjobb edzőt díjazzák, kihirdetik mindkét nemnél az év csapatát, illetve gazdára talál a Fair Play-díj és a Szurkolói-díj is.

A díjazásnál ezúttal 15 hónapot vesznek figyelembe, a jelölteket a 2019. július 20. és 2020. október 7. közötti időszakban mutatott teljesítmények alapján választották ki. A Puskás-díj esetében a FIFA erre a feladatra felkért szakértői bizottsága által felállított 11 fős listára a szurkolók szavazhattak, így alakult ki a végső hármas: Szon Hung Min, Luis Suárez és Giorgian De Arrascaet került a szűkített csoportba.

Az uruguayi Giorgian De Arrascaeta a Flamengo játékosaként a Ceará SC ellen volt eredményes tavaly augusztusban a brazil bajnokságban.

Honfitársa, Luis Suárez az FC Barcelona csatáraként az RCD Mallorca ellen szerzett látványos gólt tavaly decemberben a spanyol élvonalban.

A dél-koreai Szon Hung Min a Tottenham Hotspur színeiben a Burnley FC hálójába talált be tavaly decemberben az angol bajnokságban.

Közülük a szurkolói voksok és a szakértői testület véleménye alapján kerül ki a végső győztes.

Tavaly az év góljáért járó Puskás-díjat Zsóri Dániel kapta meg.

Kapcsolódó

Az év legjobb férfi labdarúgójának járó elismerésért Cristiano Ronaldo, Robert Lewandowski és Lionel Messi maradt versenyben. Itt nagy meglepetés lenne,

ha az együtt 11 Aranylabdával rendelkező Ronaldo és Messi legyőzné az előző idényben mindenkinél hatékonyabb lengyel csatárt.

A legjobb edzőnek járó elismerésért az angol Premier League-ben újonc Leeds Unitedet irányító argentin Marcelo Bielsa, az idén öt trófeát nyert Bayern Münchent felkészítő Hans-Dieter Flick és az angol bajnok Liverpool mestere, Jürgen Klopp verseng.

A FIFA Gála szűkített jelöltlistái
férfi játékos:
Cristiano Ronaldo (portugál, Juventus FC)
Robert Lewandowski (lengyel, Bayern München)
Lionel Messi (argentin, FC Barcelona)

férfi kapus:
Alisson Becker (brazil, Liverpool FC)
Manuel Neuer (német, Bayern München)
Jan Oblak (szlovén, Atlético Madrid)

férfi csapatot irányító edző:
Marcelo Bielsa (argentin, Leeds United FC)
Hans-Dieter Flick (német, Bayern München)
Jürgen Klopp (német, Liverpool FC)

Puskás-díj:
Giorgian De Arrascaeta (uruguayi, CR Flamengo)
Szon Hung Min (dél-koreai, Tottenham Hotspur)
Luis Suárez (uruguayi, FC Barcelona)

női játékos:
Lucy Bronze (angol, Olympique Lyon, Manchester City)
Pernille Harder (dán, VfL Wolfsburg, Chelsea FC)
Wendie Renard (francia, Olympique Lyon)

női kapus:
Sarah Bouhaddi (francia, Olympique Lyon)
Christiane Endler (chilei, Paris Saint-Germain)
Alyssa Naeher (amerikai, Chicago Red Stars)

női csapatot irányító edző:
Emma Hayes (angol, Chelsea FC)
Jean-Luc Vasseur (francia, Olympique Lyon)
Sarina Wiegman (holland, holland válogatott)
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Romániát választotta a német utánpótlás-válogatott támadó

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.

Meglepetésküldést kapott, a másodosztályban debütált a székelyudvarhelyi partjelző

Váratlan lehetőséget kapott a székelyudvarhelyi Molnos Imre: a 28 éves játékvezetői asszisztens az elmúlt hétvégén a labdarúgó 2. Ligában mutatkozott be. A Marosvásárhelyi ASA és az Unirea Slobozia mérkőzésén működött közre.

Az NB I álomcsapatából kopogtat a válogatott ajtaján Marius Corbu

Gólpasszal segítette a Ferencvárost, majd bekerült a forduló válogatottjába Marius Corbu. Az FK Csíkszereda korábbi középpályása újabb jó teljesítménnyel erősítette meg, hogy érdemes számolni vele a román válogatottnál.

Levenné a fölösleges terheket a csapatvezetők válláról az újdonsült Hargita megyei focielnök

Egyöntetű szavazással Hompoth Dezsőt választották a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület elnökévé a következő négy évre. A székelyudvarhelyi sportvezetőt a terveiről és a megyei labdarúgás előtt álló feladatokról kérdeztük.

Az FK Csíkszereda két fiatalja kapott behívót a korosztályos válogatottakba

Összegyűl a román U16-os és U17-es korosztályú labdarúgó-válogatott, mindkét együttes keretébe az FK Csíkszereda egy-egy játékosa kapott behívót.

Három év felfüggesztettet kapott a Sepsi OSK korábbi kapusa

Jogerősen három év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték Răzvan Begant. A Sepsi OSK korábbi kapusának egy bukaresti bántalmazás miatt 30 ezer eurós kártérítést is fizetnie kell.

Tamás Zoltán átadja a stafétát: 27 év a Hargita megyei futball szolgálatában

Új elnöke lesz a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesületnek. Tamás Zoltán az első mandátumának körülményeiről, a megyei labdarúgás fejlődéséről, az eredményekről és a még megoldásra váró feladatokról is beszélt. Nyugodt szívvel adja át a stafétát utódjának.

Elutasították a fellebbezést, Burleanu marad az FRF élén

Elveszítette a Nemzetközi Sportdöntőbíróságon (TAS) indított eljárását Ilie Drăgan, aki Răzvan Burleanu negyedik egymást követő elnöki mandátumát támadta meg. A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) elnöke így legalább 2030-ig hivatalában marad.

Válsághelyzetben vette át új klubját, de nem hátrál meg a kihívásoktól László Csaba

Pályafutása során sokadszor vállalta el mélyponton lévő csapat irányítását a rutinos székelyudvarhelyi szakember. László Csaba a Székely Sportnak elmúlt egy évnyi szünetéről és az albániai kinevezés hátteréről is mesélt.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!