A székelyföldi és anyaországbeli csapatok részvételével zajló V. Székely-Magyar Utánpótlás Labdarúgó Torna Csíkszeredában, az Erőss Zsolt Aréna mellett műgyepes pályán zajlik hétfőn és kedden. A vetélkedőt Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata és Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa közösen szervezi, házigazda az FK Csíkszereda.
Az esemény fővédnöke Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke.
Nagy világversenyekhez hasonló megnyitóval, a csapatok ünnepélyes bevonulásával kezdődött el hétfőn délelőtt a nemzeti összetartozás tornája, amelynek kezdetén a csíkszentsimoni fúvószenekar kíséretében elénekelték a magyar és a székely himnuszt.
A nyitóünnepség rövid, de tömör ünnepi beszédekkel folytatódott, amelyen Ráduly Róbert Kálmán, az FK Csíkszereda igazgatója, Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, Tóth László, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezetője, és a torna ötletgazdája, Borbély Lénárd, Csepel polgármestere köszöntötte a jelenlévőket, a felszólalók – többek között – az együttlét és az összetartozás fontosságára, a sport szerepére és nevelő hatására hívták fel a figyelmet.
Nyolc csapat, 16 mérkőzés
Az U13-as korosztály számára kiírt torna az Erőss Zsolt Aréna melletti műfüves pályán zajlik, a csapatok hat a hat ellen lépnek pályára, a mérkőzések 2×20 percet tartanak.
Íme, a csoportbeosztás.
A mérkőzések hétfőn és kedden is 9 és 14 óra között zajlanak, a nézők belépése ingyenes.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Nem tudta győzelemmel kezdeni a jégkorong Erste Liga 2026–2027-es szezonját a címvédő Gyergyói Hoki Klub, a piros-fehérek Újpesten szenvedtek vereséget.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!