Hirdetés

Elindult a Székely Kupa, Maros megyében tíz csapat harcol a döntőbe jutásért

A negyedosztályú bajnokság lejártával a Székely Kupában érdekeltek a Maros megyeiek 
Fotó: Rab Zoltán

2021. június 10., 12:56

Javában zajlik Maros megyében az évente megrendezésre kerülő labdarúgó Székely Kupa, amely a járványhelyzet miatt tavaly elmaradt. A megyei bajnokságokban szereplő csapatok megmérettetésébe a tervek szerint Hargita, Kovászna és Kolozs megye együttesei is bekapcsolódnak.

2021. június 10., 12:56

Az immár nyolcadik kiírásához érkezett Székely Kupa Maros megyei szakaszára összesen tíz csapat nevezett be, amelyeket két csoportra osztottak. A csoportkör során öt fordulót rendeznek, a részvevők egyszer találkoznak egymással, mindegyik játéknapon egy csapat szabadnapos.

A küzdelmek múlt hét végén kezdődtek el, kedden pedig már a második forduló mérkőzéseit is lejátszották. Az együttesek legközelebb szombaton lépnek pályára, majd jövő kedden, illetve jövő szombaton játszanak, amikor befejeződik a csoportkör.

Hirdetés

A végén a két csoport első és második helyezettje továbbjut az ugyancsak egymeccses elődöntőbe, a döntőt pedig június 26-án rendezik egy később kijelölendő semleges helyszínen.

A győztes képviseli majd Maros megyét július 3-án a négy együttest felvonultató megyeközi döntőn, amelyen Hargita, Kovászna és Kolozs megye nyertes csapataival mérkőzik meg.

Utóbbi három megyéből jelezték ugyan a részvételi szándékot, de egyelőre nem indították el saját megmérettetésüket.

Teodor Ioan, a Maros Megyei Labdarúgó-egyesület versenybizottságának elnöke megkeresésünkre elmondta, mindegyik ligából elfogadták a benevező csapatokat, legtöbben a 4. Liga elit csoportjából iratkoztak be, de a klasszikus csoportból és az ötödosztályból is vannak együttesek, a hatodosztályból viszont nem volt jelentkező.

A mérkőzések a Román Labdarúgó-szövetség egészségügyi protokollja szerint zajlanak, a csapatok játékosai negatív koronavírusteszttel vagy oltási igazolással léphetnek pályára.

Mint megtudtuk, a Maros Megyei Labdarúgó-egyesület folyamatosan egyeztet a többi érdekelt megye vezetőségével, és tájékoztatta őket, hogy elkezdték a tornát. A másik három megyében közlésük szerint

szintén megrendeznék a megyei szakaszt kevesebb induló csapattal, de ha ez nem sikerül, az is előfordulhat, hogy kijelölnek egy képviselőt a megyeközi döntőre.

Labdarúgó Székely Kupa, Maros megyei szakasz, 1. csoport, 1. forduló: Mezőgerebenesi Viitorul–Marosvásárhelyi SE 0–2, Hadrévi Arieșul–Mezőrücsi Câmpia 0–3, a Marosvásárhelyi Atletic szabadnapos volt. 2. forduló: Mezőrücs–Atletic 0–1, Marosvásárhelyi SE–Hadrév 5–0, Mezőgerebenes szabadnapos volt.
2. csoport, 1. forduló: Marosvásárhelyi Sportlíceum–Marosszentgyörgyi Kinder 1–2, Marosvásárhelyi Academica Transilvania–Búzásbesenyői Înfrățirea 2–0, a Mezőszengyeli Inter szabadnapos volt. 2. forduló: Búzásbesenyő–Mezőszengyel 2–1, Kinder–Academica Transilvania 1–4, a Sportlíceum szabadnapos volt.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Egy vérből valók vagyunk: Diószegi László frappáns üzenete a fanyalgóknak a gól nélküli döntetlen után (videóval)

Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

`
Krónika

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Krónika

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában

Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.

Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Ez is érdekelheti

Súlyos veszteség, kilenc hónapra eltiltották a Sepsi OSK csapatkapitányát

Végleges döntést hozott a lausanne-i Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) Cosmin Matei doppingügyében. A Sepsi OSK csapatkapitányát kilenc hónapra eltiltották, amelyből egy hónapot már letöltött.

Corbu góljától hangos a román és a magyar sajtó, válogatott meghívót sürgetnek

Győztes gólt szerzett, a mérkőzés legjobbjának választották, teljesítményével pedig a román sportsajtó figyelmét is felkeltette Marius Corbu. Több szaklap szerint a Székelyföld Labdarúgó Akadémia neveltje már megérdemelné a román válogatott meghívóját.

Kizsigerelt játékosok, hoppon maradt szurkolók: így jutott a Gaz Metan sorsára az FC Hermannstadt

A Medgyesi Gaz Metan 2022-es megszűnése után újabb súlyos csapás érte a Szeben megyei labdarúgást: az előző szezonban felhalmozott hatalmas adósságok miatt felszámolták a finanszírozás nélkül maradt FC Hermanstadtot, 11 évvel a klub alapítása után.

Bajnokok Ligájában szereplő együtteshez igazolt a Sepsi OSK korábbi gólfelelőse

Újabb külföldi kihívás vár Gabriel Debeljuhra. A Sepsi OSK korábbi horvát támadója a litván bajnok Kauno Žalgiris együtteséhez szerződött, amely jelenleg a Bajnokok Ligája selejtezőjében is érdekelt.

Felzárkózott a Csíkszentsimon, de végül fölényesen nyert a Gyergyói VSK

Magabiztos, 7–2-es győzelemmel zárta az előszezon első felkészülési mérkőzését a Gyergyói VSK labdarúgócsapata. A 3. Liga új szezonjára hangoló csapat hazai pályán múlta felül a Hargita megyei bajnok Csíkszentsimoni KSK együttesét.

Az NB I megelőzi a Szuperligát: frissült a világ bajnokságainak erősorrendje

Elkészült az Opta Power Rankings legfrissebb rangsora, amely a világ labdarúgó-bajnokságainak erősségét hasonlítja össze. A statisztikai modell szerint a magyar élvonal a 34., míg a román Szuperliga a 36. helyet foglalja el.

Fél évszázada a megyei élvonalban: példát mutat a Kézdiszentléleki Perkő

A Kézdiszentléleki Perkő hosszú évtizedek óta meghatározó alakja a háromszéki labdarúgásnak, az 1954-ben alapított labdarúgóklub Kovászna megyében egyedülálló módon ötven éve megszakítás nélkül tagja a megyei élvonalnak.

Negyvenes évforduló: a nap, amikor legyőzte a BEK-győztes Steauát a Székelyudvarhelyi Haladás

A román labdarúgás egyik legemlékezetesebb sikere után alig két hónappal Székelyudvarhely újabb futballcsodát élhetett meg. A friss BEK-győztes Bukaresti Steaua 1986 nyarán barátságos mérkőzésen lépett pályára a C osztályos Haladás ellen.

Játékvezetői tanfolyam indul Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen

Ingyenes, hat alkalomból álló labdarúgó-játékvezetői tanfolyamot szervez ősszel Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen.

Skandináv együttest visz Sepsiszentgyörgyre a Kolozsvári U

Kiesett az Európa Liga selejtezőjéből a Kolozsvári U, így a Konferencia Ligában folytatja nemzetközi szereplését. A norvég SK Brann Bergen lesz a következő ellenfele.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!